Sajátosan indokolta meg Rétvári Bence a debreceni gimnáziumi igazgató leváltását
Az MSZP-s Gurmai Zita és Kunhalmi Ágnes nemrég kérdést nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez azzal kapcsolatban, hogy miért nem támogatta az államtitkár Rózsavölgyi Gábor, a Debreceni Ady Endre Gimnázium volt igazgatójának kinevezését, illetve tavaly miért csak egy évre kapott kinevezést. Kásler Miklós miniszter Rétvári Bence parlamenti államtitkárt bízta meg a válaszadással, aki válaszában hosszasan részletezte a kiválasztás menetét és a jogszabályokat, csak éppen a kérdésre nem felelt.

Amint arról a 168 Óra is beszámolt, az Emmi indoklás nélkül utasította el az iskolát vezető Rózsavölgyi pályázatát, aki 32 éve tanít az iskolában és 2002 óta vezette is az intézményt. Annak ellenére, hogy vezetői pályázatát a tantestület, a szülők és a diákok elsöprő arányban támogatták, míg a vele szemben pályázó Türk Gábor programját nagy arányban leszavazták. Mégis a fideszes önkormányzati képviselő Türk kapott öt éves megbízást az iskola vezetésére. A volt igazgató kinevezése érdekében egy volt diák petíciót indított, amit több ezren írtak alá.
Rétvári Bence indoklásában megállapította, hogy az intézményvezető kiválasztása nyilvános pályázaton keresztül történik. Kitért arra is, hogy mit szabályoz a köznevelési törvény, és hogy a vezetői pályázatnak mit kell tartalmaznia. Azt is közölte, hogy a fenntartó a döntés előtt köteles beszerezni az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, a szülői közösségnek, a diákönkormányzatnak, a megyei gazdasági kamarának és az ingatlan tulajdonosának véleményét.
Válaszát az államtitkár azzal zárta, hogy a pályázati eljárást a Debreceni Tankerületi Központ a jogszabályban meghatározottaknak megfelelően folytatta le. Csak éppen azt nem árulta el, hogy ezúttal miért nem felelt meg a néhány éve Eötvös-díjjal is kitüntetett Rózsavölgyi a feltételeknek.