Ryanair: megsemmisítette a bíróság a 300 milliós fogyasztóvédelmi bírságot

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette az extraprofitadó miatti, a légitársaság és a kormány között kitört nyilatkozatháború közben kiszabott bírságot – állítja a cég közleménye.

2023. június 1., 18:16

Szerző:

Közleményben üdvözölte a Ryanair, hogy a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a légitársaságra még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot – írja a hvg.hu. A forintban 300 milliós büntetést a fogyasztóvédelmi hatóság szabta ki a Ryanairre, miután az deklarálta, hogy a 2022 júliusától légi utasonként 10 eurós különadót egy az egyben hozzácsapták a jegyeik árához.

A Ryanair a közleményben úgy emlékszik, hogy  egy olyan időszakban kaptak büntetést, amikor a Covid következményeként még masszívan veszteséges volt a társaság, annak ellenére, hogy a ugyanazon év júliusában azt közölte, hogy a negyedév adózott eredménye 187,5 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 272,6 millió eurós veszteséggel és bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott. Ahogy a hvg.hu emlékeztet rá: a cég azóta már rekordnyereségről is beszámolt. 

Michael O'Leary, a társaság szabad szájú vezérigazgatója egy éve idiótának nevezte az adót és annak kitalálóját, Nagy Mártont egy interjúban, azután pedig levélben tájékoztatta utasait is a miniszter elmeállapotáról. A kormány innentől becsületbeli ügynek tekintette a Ryanair megbüntetését, ami nem is váratott sokáig magára: a fogyasztóvédelemért is felelős fővárosi kormányhivatal még augusztusban szabott ki 300 milliós bírságot rá.

O'Leary már akkor jelezte, a társaság kész akár az Európai Bíróságig elvinni az ügyet, mondván az uniós szabályozás szerint a légitársaságoknak jogukban áll szabadon megszabni tarifáikat.

A Ryanair közleménye szerint az „abszurd és politikailag motivált bírság” megsemmisítése megerősíti azt, hogy a társaságnak joga van ahhoz, hogy szabadon határozza meg jegyeinek árát.

A lap megjegyzi, hogy a részükre küldött közleményből nem derül ki, hogy pontosan milyen döntés is született. A Fővárosi Törvényszék és a Ryanair még nem válaszolt a tisztázó kérdéseikre. 

(Kiemelt képünkön Michale O'Leary. Fotó: NOE ZIMMER / BELGA MAG / AFP.)