Rókától tigrisig
„Egyikük se született gonosznak, hatalomőrültnek, korrupt tolvajnak” – írja legújabb könyvében, az Új magyar bestiáriumban Lengyel László. Akkor mégis „miért mentek át politikustehetségeink a gonosz oldalára és vitték át magukkal a megtévesztett és elbolondított társadalmat?” Erre keresi a választ a portrékötetben a szerző.
Lengyel László 2001-ben megjelent Kis magyar bestiáriumában a rendszerváltás meghatározó politikai szereplői sorakoztak Antall Józseftől Csurka Istvánon át Kis Jánosig. Köztük természetesen a „róka”, Horn Gyula, és egy fiatal tigris.
– A ’94-es Fidesz-kongresszuson a Micimackóból való plüsstigrist kapott Orbán Viktor. Hogyan lett belőle kardfogú tigris? Erről is szól az új kötet – mondja a 168 Órának Lengyel László.
Folytatta a korábbi portrékat, és újabbak is születtek. Például „Makiról”, azaz Matolcsy Györgyről, a Bajnai-rejtélyről és olyan értelmiségiekről – jórészt közgazdászokról (Kupa Mihályról, Bokros Lajosról, Hetényi Istvánról, Surányi Györgyről) –, akik túlélik a politikát. De a könyvben feltűnnek az „országvesztők” is.
– Ez már új darab. Ahol a Rosencrantzok és Guildensternek a főszereplők, akiknek nincs világnézetük, politikai robotok. Hozzájuk képest Antall, Horn, Kis János, de még Orbán Viktor is képes összefüggésekben gondolkodni. Az új nemzedéknek meg kellene tanulnia átfogóan látni a világot, különben 25 év múlva kikről neveznek majd el utcát? A könyvbemutatón Gombár Csaba úgy látta: az első tíz évnek nincs politikai hőse, csak szellemi emberként Hankiss Elemér. A második évtizedből pedig egyedül Orbán Viktor emelkedik ki – antihősként.