Rogán előkerült és holokausztozott

Jól eldugták Rogán Antalt, idén még nem hallottunk róla. Most viszont előkerült és holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából emlékeztetett a Jobbik újnáci gondolataira és tetteire.

2017. április 9., 16:40

Mi magyarok sosem feledhetjük el, ami történt, mert velünk történt, nemzeti tragédiánk a holokauszt – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a  holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, vasárnap Budapesten.

A Terror Háza Múzeum előtt Bernovits Vilma (1901-1944) vértanú hitoktatóra emlékeztek. A rendezvényen a miniszter beszédében kiemelte: a holokauszt idején voltak olyanok, akik idegen szolgálatba álltak és elárulták a magyar nemzetet, halálba küldték zsidó honfitársainkat, és ezzel megalázták az egész nemzetet.

Rogán Antal hangsúlyozta: emlékezni kell a történtekre, hogy sose fordulhasson elő hasonló. Ugyanakkor a mai magyar parlamenti képviselők között is vannak, akik „néhány éve még listázni akarták a zsidókat és beleköptek a Duna-parti cipőkbe: Gyöngyösi Márton és Kulcsár Gergely" – közölte. Hozzátette: „Gyöngyösi felvetése újnáci gondolat, Kulcsár Gergely tette pedig újnáci cselekedet".

„Néven kell őket nevezni, mert jelenlétük az Országgyűlésben az áldozatok emlékéhez méltatlan és elfogadhatatlan", egyetlen jóérzésű ember sem tűrheti el, hogy ők parlamenti képviselők maradjanak – fogalmazott a miniszter.

(MTI)