Rettegő helyiek, betört ablak a jobbikos tüntetésen

Fáklyás felvonulással demonstrált a Jobbik szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán "a cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror" ellen, ugyanakkor az LMP és több civil szervezet a Jobbik megmozdulása ellen tiltakozott ugyanott. Sokan inkább elhagyták otthonaikat szombat délután; egy motoros betörte az ablakot az atv.hu tudósítójának autóján.

2011. április 2., 21:07

A településen és környékén a rendőrség nagy erőkkel volt jelen. Hejőszalontán március 22-én megöltek egy 50 éves nőt, a Jobbik szerint a tettes cigány származású.

A demonstráción a Jobbik több országgyűlési és térségi képviselője részt vett, valamint sok száz, a párttal szimpatizáló tüntető, akik közül többen a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonlító öltözetben jelentek meg. A rendezvényen a Jobbik felszólalói azt mondták: a kormány nem hajlandó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei emberek problémáival foglalkozni. Szerintük "sokadik gyilkosság köthető cigányokhoz", ezért követelik a kormánytól, hogy végre vegye komolyan az itt élők problémáit, és "járjon le az a két hét", amit a rendteremtésre ígért a kabinet.

A Jobbik képviselői azt is követelték, hogy a rendőrség kezdjen statisztikát vezetni a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról. Hejőszalontán, a település cigányok lakta részén civilek vették körbe a romák házait, védve a benne élőket a Jobbikos demonstrációtól. Ott voltak a jogvédő Amnesty International képviselői, valamint az LMP képviselői, aktivistái is. Az LMP közleményében azt hangsúlyozta: a kormány Gyöngyöspata után még egyszer nem hagyhatja cserben a rá bízott ország egyetlen négyzetcentiméterét sem, és szolidaritásukat fejezték ki a helyi roma közösséggel, amelyet a Jobbik bűnbakként kezel és erődemonstrációval akar megfélemlíteni.

A rendőrség már kora délutántól nagy erőkkel volt jelen Hejőszalontán, a demonstrációkra érkezőket igazoltatták. A tüntetőket ás az ellentüntetőket elkülönítették egymástól. A községben feszült volt a hangulat, de rendbontás nem történt – írja az MTI. Az

atv.huviszont arról számolt be: jogvédők tanácsára a hejőszalontaiak közül sokan inkább elhagyták otthonaikat szombat délután, nem sokkal a Jobbik által szervezett fáklyás felvonulás kezdete előtt. Közben betörték az ablakot az atv.hu tudósítójának autóján. A Hejőszalonta felé tartó újságíró éppen egy tudósítást adott le telefonon, amikor egy autója mellé érkező motoros betörte autója vezetőoldali ablakát. A portál szerint nem egyértelmű, hogy újságíró mivolta váltotta ki a támadást, de szerintük a településen uralkodó hangulatot jól illusztrálja az eset.