Látványos légi bemutatók, káoszos közlekedés a kecskeméti repülőnapon – képgaléria

Hatalmas volt az érdeklődés, a program pedig vasárnap is tart.

2021. augusztus 29., 10:00

Szerző:

Nyolc év után újra megrendezték Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatót, azonban sokak szerint ez a nyolc év se volt elegendő a rendes szervezésre – az autósok ugyanis több órás dugóban araszolva juthattak el az eseményre. 

A rendezvényre tehát nagy volt az érdeklődés, így az vasárnap is változatlan programmal folytatódik. A kapukat vasárnap is 7 órakor nyitják meg, de a parkolók már reggel 6 órától a vendégek rendelkezésére állnak – derül ki a szervezők MTI-nek eljuttatott közleményéből. A Honvédelmi Minisztérium felhívta a figyelmet, hogy vasárnap is megnövekedett forgalomra, és hosszabb menetidőre kell számítani a Kecskemétre vezető utakon, valamint a parkolóban. A tájékoztatás szerint szombaton a honvédség légi és szárazföldi eszközöket felvonultató látványos bemutatói, valamint a Saudi Hawks és a Török Csillagok repülőegyüttesek légi show-ja iránt érdeklődtek a legtöbben. 


Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu

(Kiemelt kép: Nyolc év után újra megrendezésre került a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Nemztközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.