Már a biztos pártválasztók között is megelőzi az ellenzék a kormánypártokat
Felmérte a társadalom pártpreferenciáit a Republikon intézet decemberben, írja az Atv.
- A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalék,
- -őket követi a Demokratikus Koalíció és a Momentum 10-10 százalékkal.
- -A Jobbikot és az MSZP-t egyaránt 6 százalék támogatja,
- -a Párbeszéd 2 százalékon áll,
- -a Kétfarkú Kutya Pártra, az LMP-re és a Mi Hazánkra is 1 százalék szavazna.
A biztos pártválasztók körében:
- A Fidesz-KDNP 46 százalékot értek el
- -A DK 15 százalékon áll,
- -a Momentum 14 százalékon.
- -A Jobbik és az MSZP támogatottsága 8-8 százalék,
- -a Párbeszéd 3,
- -az MKKP, az LMP és a Mi Hazánk pedig 2-2 százalék
Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok már mindkét számítás szerint kisebbségben vannak. Ugyanakkor a bizonytalanok száma továbbra is 33 százalék, azaz a lakosság harmada még nem választott pártot. A válaztási hajlandóság valamennyire megnőtt.
A kormánypártok támogatottsága október óta 4 százalékot esett folyamatosan.
Ebben szerepet játszhattak
- -a járványkezelés megítélése,
- -az európai uniós költségvetési vétóval kapcsolatban fennálló konfliktusos helyzet,
- -az egymást követő, belső fideszes és nemzetközi botrányok (Szájer-ügy, Demeter Szilárd és Deutsch Tamás megnyilatkozásai).
Az ellenzéki térfélen továbbra sem látható jelentős változás, a DK rendelkezik a legnagyobb arányú támogatottsággal, tőlük csak kicsivel marad el a Momentum eredménye.