Rengeteg közpénz maradhat a kamupártoknál
Több milliárd forint kampánytámogatás maradhat a pártoknál, miután a jogszabályok alapján a pártlistákra nem vonatkozik az a kitétel, miszerint a két százalék alatti eredményt elért jelölteknek vissza kell fizetniük a támogatást – mondta László Róbert választási szakértő az ATV Startban.
Az állam így csak az egyéni jelöltek egymillió forintos támogatását veheti vissza, ez számítások szerint mintegy hétszázmillió forint bevételt jelent a költségvetésnek. A választási szakértő szerint ugyanakkor diszkriminatív, hogy a visszafizetési kötelezettség csak az egyéni jelölteket terheli, ráadásul mindez a támogatásokból hasznot remélő kamupártoknak kedvez – adta hírül az ATV.hu.
László Róbert azt is elmondta, a kampánytámogatások elköltését a pártok esetében az Állami Számvevőszéknek sokkal nehezebb lesz ellenőriznie, a pártok ugyanis az egyéni jelöltekkel ellentétben a támogatásokhoz akár készpénzben is hozzáférhetnek, az esetlegesen kiállított fiktív számlákat pedig nem áll módjában ellenőrizni.
László az Együtt–PM a választási törvénnyel kapcsolatos módosítójáról azt mondta, bár a rendszerhez több ponton illene hozzányúlni, nem sok esély van rá, hogy ezt a folyamatot az Együtt-–PM módosítója fogja elindítani. Részletkérdésekben persze lehetnek majd változások – tette hozzá a szakértő, aki a győzteskompenzációról szóló kritika kapcsán megjegyezte, a kormányzati stabilitás elősegítése egy teljesen legitim törekvés, de ezzel korábban sem volt gond, hiszen a korábbi választásokon is egyértelmű eredmények születtek. Az persze kérdés, hogy mennyire indokolt, hogy a rendszer ennyire felülreprezentálja az aktuális győztes politikai erőt, az ugyanakkor nem világos, hogy ez miért lenne Alaptörvény-ellenes – vélekedett László Róbert.