Rendkívüli ülést tart az ellenzék a Kata-módosítás miatt, a Fidesz nem vesz részt

Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére, a katatörvény miatt.

2022. augusztus 8., 06:17

Szerző:

Az ülés délután egy órakor kezdődik. Az ellenzék azt kívánja elérni, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt.
    

A Momentum azonban korábban azt a tájékoztatást adta: Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető közlése szerint pártja nem vesz részt a rendkívüli ülésen, így az várhatóan nem lesz határozatképes.
 

Az ülés előzetes napirendjén - a napirend előtti felszólalásokat követően - interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepelnek, valamint határozatképesség esetén több ellenzéki előterjesztést is megtárgyalnának. A többi között a rezsiemelés megszüntetéséről, a lakóépületek szigeteléséről, az élelmiszerválság leküzdéséről, a klímabérlet bevezetéséről, valamint az egyes termékek áfamenetességéről szóló javaslatokat terjesztett a Ház elé az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A parlament 151 igen, 12 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett fogadta el az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint az Európai Csalásellenes Hivatal ellenőrzéseit érintő törvények módosítását.

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Savkat Mirzijojevet, Üzbegisztán köztársasági elnökét, közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár kedden.