Rendkívüli sajtótájékoztató – rasszizmus miatt öltek, van ellenük DNS-minta
DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. A gyanúsítottakat csütörtök éjjel Debrecenben fogták el - közölte. Korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője elmondta: Debrecenben egy szórakozó helyen fogtak el hat férfit csütörtök éjjel, akik közül öt gyanúsítható a romák elleni támadássorozatban való részvétellel.
A rasszista indíték volt a fő prioritás a romák elleni támadásokban - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A romák sérelmére elkövetett kilenc bűncselekmény során - amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda időközben 120 főre bővített külön egysége folytatott nyomozást - a tettesek összesen 16 lakóházat támadtak meg 11 Molotov-koktéllal, 63 lövést adtak le lakóházakra sörétes és golyós lőfegyverekből. A bűncselekményekben összesen 55 sértett van, hatan meghaltak a támadásokban, öten súlyosabb-könnyebb sérüléseket szenvedtek – írta az MTI.
A kilenc bűncselekményt tavaly és részben idén követték el: tavaly július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön és augusztus 3-ára virradóra Kislétán.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, a Nagycsécsen elkövetettben ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket. A felderítés sikere érdekében az eddigi legmagasabb, 100 millió forintos nyomravezetői díjat tűzte ki a rendőrség.
A hírügynökség rendőrségi forrásból származó értesülése szerint az elkövetők nem roma származásúak.
Még mindig helyszínelnek a rendőrök abban a debreceni belvárosi sörözőben, ahol péntekre virradóan elfogták a gyanúsítottakat - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen pénteken kora délután. A Perényi 1. nevű sörözőbe csütörtökön éjfél után hatoltak be a kommandósok, mindenkit igazoltattak, majd több személyt elvittek a helyszínről. Ezzel egy időben más helyszíneken is sor került rendőrségi akciókra Debrecenben.
A Perényi 1. söröző Debrecen múzeumi negyedében, a cégbíróság épületének pincéjében működik. Üzemeltetője Barabás Zoltán közismert debreceni vállalkozó, aki az MTI-nek elmondta: ő maga semmit nem tudott az akcióról, a söröző helyiségét a bíróságtól bérli. Barabás Zoltán - mint mondta - péntek reggel a rendőröktől értesült a történtekről, azt azonban nem közölték vele, hogy kiket vettek őrizetbe.
A helyszínen tartózkodó rendőrök azt nem mondták el meddig tart a helyszínelés, de az alapos, minden részletre kiterjedő munkák éjjel három óra óta tartanak a Perényi 1. sörözőben.