Rend van?

Jóságos közrendőrök felügyelnek a közmunkások vidám hadseregére, akiknek ajkáról száll az énekszó, miközben telnek az egyre komfortosabb magyar börtönök. Az előzetesben őrizetesek várnak kihallgatásra. Esetleg évekig. Emelkednek a büntetési tételek, a törvény az új világrendben a bűnözők helyett már „a tisztességes többséget védi”. A közbiztonság helyzete javul, a bűnügyi statisztikák esést mutatnak, emelkedik a bizalmi index, csökken a gyilkosságok száma, a gátakat éberen figyeli a katasztrófavédelem. Sisakos emberek tüzet oltanak, épül az ócsai lakópark. Ilyen a „munka társadalma”, amelyet miniszterelnökünk a beszédeiben oly gyakran emleget.

Efféle vízió lebeghetett Orbán szeme előtt az új csúcsminisztérium megálmodásakor, amelynek élére kipróbált emberét, Pintér Sándort állította. Pintér 2010-ben ért a csúcsra. „Tizenkét fejű” sárkánynak nevezik a hatalmas, minden eddiginél centralizáltabb belügyet, mert valamennyi szája tüzet okád. Hogy ide tartozik 3000 önkormányzat, az még hagyján. Hogy a rendőri szakág önmagában is öt-hat szakmát (bűnügy, közrend, igazgatásrendészet, közlekedésrendészet, hatósági részleg) ölel fel, csak a feladat bonyolultságát jelzi. Hogy az Orbánék által létrehozott elitegység, a Terrorelhárító Központ (TEK) tagjai háromszor annyit keresnek, mint a közrendőr, szimpla bérfeszültség. De hogy mit keres Pintér Sándor minisztériumában a kifejezetten polgári területnek számító vízügy, a közfoglalkoztatás (közmunka), az építésügy, a kulturális örökségvédelem, az már nehezen érthető. Az pedig kifejezetten aggályos, hogy Pintér kezére került két titkosszolgálati szerv is. A miniszter így olyan jogosítványok birtokába jutott, amelyeket a politikai riválisok megbuktatására is felhasználhat.

A miniszterelnök az évértékelőn persze megválaszolta, hogy a közmunkát miért csapták a belügyhöz. A BM szerinte emberségesen látja el a közmunkaprogramot, továbbá „ahhoz, hogy a közmunka ne csupán formalitás legyen, egyenruhás emberre is szükség van”. Az ám. Túl az üzenetben fellelhető, bujkáló rasszizmuson (a munkások nem kis része roma, elkel melléjük a rendőr), a kibontakozó társadalomkép is vérfagyasztó.

– A társadalom egy része szerintük meg tud élni a hagyományos munkaerőpiacon, míg mások nem akarnak dolgozni – állítja Krémer Ferenc szociológus, rendészetpolitikai kutató. – A közmunka eleve formalizált és szegregált munkaerőpiac, amely szigorúan elkülönül a normál munkaerőpiactól.

Ugyanez a szemlélet üt át a rendészeti politikán is. A Fidesz 2010-es választási programja ki is mondja: a büntetőpolitika komoly fordulat előtt áll. Míg a jog eddig „a bűnözőt védte”, mától „a tisztességes polgárt” fogja. Az első politikai bomba az „ügyvédi láthatás” jogának durva korlátozása lett volna: öt nap ügyvédek jelenléte nélkül. Az ötlet végül az Alkotmánybíróságon elbukott. De a korlátlan idejű előzetes letartóztatást a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinél már nem lehetett megúszni. A fogdalakó élete és vezetőszíja isten és az ügyészség kezében van.

Az erős parlamenti hátszelet élvező pintéri irányítás kezdettől felkarolta a hangzatos jelszavakat. „Két hét alatt rendet teszünk”, „bevezetjük a három csapást”, minden faluba kell egy rendőr. Természetesen két hét alatt nem lett rend (ez legfeljebb csak az évértékelő idejére lett aktuális), a három csapást a jog, ha lehet, kerüli (kínos is lenne évekre börtönbe zárni valakit egy garázdaság-ablakbetörés-köztéri pofon kombinációért), és ma sincs minden faluban rendőr.

De változott, szigorodott-e a pintéri rendőrség mentalitása?

– Semmit sem változott 1974 óta. Ez szellemében ugyanaz a militáns, agresszív szervezet, mint Kádár János fénykorában – legyint az idős kolléga, a pintéri és a kádári irányítási módszer alapos ismerője. – Ma is a ’74-ben kimunkált törvény nyomvonalán haladunk. A kormányok ma is a rendőrséget tekintik a rend egyedüli letéteményesének, hidegen hagyják őket a bűnözés valódi okai, társadalmi gyökerei, legfeljebb átfutják a beszédekben idézhető statisztikákat. Pintér kijelentése a „rendről” csupán azt jelenti, hogy a hierarchia működik, újratermeli önmagát.

A Fidesz első hangzatos ígérete 3500 új rendőr volt. Gyorsan teljesült. Mivel a pótlást (az újonnan felvettekkel együtt) nem bírta szuflával a szakoktatási rendszer, bevezették a „többlépcsős képzést”. Az első félév után az újonc állományba kerül: a készenléti rendőrséghez irányítják pajzshordozónak, vagy képzett emberrel párban az utcát járja. Később aztán folytatják a képzést, ha közben a delikvens ki nem lépett. De tény: több rendőr „látszik” az utcán. Afféle madárijesztő szerep ez.
Krémer Ferenc szociológus szerint 2010 óta egyre riasztóbb a rendszerszerű militarizálódás, a „csendőrmentalitás”, amely a parancsuralmi elemeket hangsúlyozza, a vezetők pozícióját erősíti, ahogy a törvény mondja az „alárendeltekkel” szemben. Az egykori rendőrtiszti főiskolán (ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán) „zászlóaljakba” szervezik a hallgatókat, ilyesmi korábban nem volt. Az intézményben a honvédség, a rendőrség és a közigazgatás hallgatói tanulnak együtt – sőt egyetlen campusba akarják költöztetni őket –; ők lennének az új, nemzeti közszolgaelit fészekalja.

Ám a tervhez képest az előbb idézett idős rendőrtiszt szerint a testület morális állapota kókatag. A választások után szokásos „személyi mélyszántás” minden korábbinál alaposabbra sikerült. Az igazi csapást mégis a 2006 őszi rendőrkrach jelentette, amelynek hatását a testület máig nem heverte ki. A semmisségi törvénnyel (mindenkit büntetlennek nyilvánítottak, akit akkor „csak” rendőri feljelentés alapján ítéltek el) az egyenruhásokat ab ovo lehazugozták. Utóbb Orbán a kedvezményes nyugdíj megvonásával tovább alázott.

– A tízezer forintos, most odavetett „választási nasi” végképp megrendíti öntudatukat – csóválja fejét az öreg (rendőr)motoros.

A belügyi évértékelő fennkölt pillanata volt Pintér bejelentése: 2010-hez képest jelentősen, 428 ezerről 358 ezerre csökkent „a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma”.

– Na, ha valami, ez aztán megrendített – hüledezik a szociológus. – Ha Pintér tényleg ezt mondta, akkor vagy nagyon megvezették, vagy az adatok forrása ismeretlen számomra. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „jelentősen csökkent a bűncselekmények száma”. 2009-ben 394 ezer regisztrált bűncselekményt követtek el. 2012-ben – az ügyészségi statisztikából olvasom – 472 ezret. Hol itt a csökkenés?

Az idősebb kollégák sejtenek valamit.

– Van olyan statisztikai adat, amely az összbűnözést mutatja. A másik a Vám- és Pénzügyőrségtől származik. S végül az ügyészség is rögzít egy adatsort. Ezt a hármat elvileg a minisztériumnak kellene összesítenie, de sosem tudni, mikor melyik számot idézi Pintér. Szerintem variál.

Közben lassan megtelnek a magyar börtönök, sőt már ki is lyukadnak. Ennél gyorsabb népességmozgás csak a rendőri fogdákban tapasztalható. Pintér büszke is erre.

Magyarországon fél évvel ezelőtt 18 244-en töltötték szabadságvesztésüket (háromezerrel többen, mint 2010 előtt), miközben a börtönök összkapacitása 12 604 fő lenne. A kihasználtság 140 százalékos. Máig vitatják a szakértők, hogy ez a fideszes Büntető Törvénykönyv áldásos hatásainak tulajdonítható-e. Zamecsnik Péter ügyvéd inkább a rigorózus, megtorló szemlélet hatását érzi. Az új Btk. ugyanis csak 2013. július 1-jén lépett hatályba, lényegesen tehát még nem befolyásolhatta a magyar börtönvilágot.

A kormány a büntetés-végrehajtás legfőbb eredményének a börtönök önfenntartó képességét, a rabok munkára szoktatását tartja, de ezen – Orbán szerint – van még javítanivaló. Annál elégedettebbek lehetnek a börtönmunkában anyagilag érdekelt magáncégek, amelyek között – rossz nyelvek szerint – nagy túlsúlyt élveznek a kormánypárthoz közeli börtönfoglalkoztatók. Krémer Ferenc szerint ennél nagyobb baj, hogy a börtönmunkások, foglyok bérének mértékéről semmi sem rendelkezik. A kifizetett munkabér önkényes, de dolgozni muszáj. Ez kényszermunkának is minősíthető.

Rendőrök és elítéltek jönnek-mennek, de a BM rendszerváltás utáni történetének van egy állandó szereplője. A „Sanyi”, aki úrrá lesz a káoszon, a tökéletes végrehajtó, a tábornok kollégák védangyala, kimentője.

Pintérről legendák keringnek, s ezeket részben a sajtó kompilálja. Pintér titokzatos és zárkózott, mint a gubacs. Volt Clodo-ügy, Józsefváros, ilyen-olyan cégek, de ami tény: Pintér jómódú ember, aki politikai talentumban is gazdag. Az mégis mond valamit, hogy a Németh-kormánynak épp úgy megfelelt, mint Boross Péternek, majd Horn Gyulának, sőt egy darabig Kunczénak is, aki végül kirúgta. De Hornéktól Orbán térdére pattant, azóta pedig már második miniszteri ciklusát tölti, főkapitányi beosztások után.

– Pintér titka, hogy sosem hezitál – állítják régi cimborái. – Csak dönt. Azt nagyon tud. Ezt a végtelen döntési képességet a politikusok tehetségnek érzik. Mert valaminek mindig történnie kell: a szervezetnek muszáj mozognia.

Az a megoldás látszatát kelti.