Rejtve kell viselni
Vonulgatni szabad vele – mozgalomként persze –, ám egyesületként már nem biztos. Azt a végén még betiltanák. Alapítható kft. is, egyebek mellett személy- és vagyonvédelemre. (Nevezzük mindhármat, mondjuk, Magyar Gárdának vagy valami másnak.)
S ha a feladat azt igényli – miként a többi ilyen cégnél –, az őrizet lőfegyverrel is ellátható. Nem nagyon bonyolult engedélyt szerezniük rá a vállalkozásoknak, de magánszemélyként sem lehetetlen legálisan fegyverhez jutni. Vajon milyen jogokat ad az állam ily módon civilek kezébe? BÁNYAI GYÖRGY írása.
Nyilván akadnak a hétköznapi életben magánszemélyek számára eleve tiltott lőfegyverek. (Ilyen a vállról indítható rakéta.) Vannak továbbá olyanok, amelyekre csak bejelentési kötelezettség vonatkozik. És vannak az engedélykötelesek. (Ezt a rendőrség bírálja el, meghatározott kritériumok szerint.) Odasorolandó „a tűzfegyver, valamint az a légfegyver, amelyből 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, szilárd anyagú lövedék lőhető ki”. Mindebből a laikus számára is kitetszik, ezek már komoly, tekintélyt parancsoló eszközök. Aki ilyennel mutatkozik, azt nem lehet csak úgy, két pofonnal hazazavarni.
Pisztoly és kazán
E kategórián belül is meghatároz kivételeket a jogszabály, persze „eltérő rendelkezés hiányában”, ami kulcsfontosságú megállapítás, és rendszerint a továbbiakban is odaértendő. Nem engedélyezhető például automata lőfegyver tartása, de az automatára hasonlító félautomatáé sem. A hangtompító is tilos. Szintúgy helytelen „lézeres célzókészülék és éjszakai irányzék lőfegyverre történő felszerelése”. E korlátozásokból is kitetszik: a nyilvánvaló támadó célzatot akarja így kiküszöbölni a jogalkotó.
A cél alapján szentesíti pecsétjével az állam az eszközt. Fegyvertartási engedély ugyanis kifejezetten valamilyen konkrét tevékenységhez kérelmezhető. Ez lehet munkavégzés, oktatás, céllövészet, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem vagy vadászat.
S persze önvédelem is. Ezen az alapon „rövid lőfegyver és hozzá lőszer megszerzése és tartása annak engedélyezhető, aki bizonyítja, hogy élete, testi épsége – tűzfegyverrel elhárítható veszélyhelyzet fennállása miatt – fokozott védelmet igényel”, de bizonyos foglalkozási csoportokban dolgozóknak szinte alanyi jogon „jár”. Néhány éve még közéjük tartoztak például az Országgyűlés tagjai is. Amelyikük kérte, megkapta az engedélyt. Emlékezetes kép, ahogy a Torgyán Józseffel beszélgető kisgazdahonatyának, Morvai Ferencnek a zakója alól kivillant „rövid lőfegyvere”, magyarán: a pisztolya. (Képviselők egyébként – ez a mentelmi jog elvéből fakad – nem kötelesek áthaladni a beléptetőkapun, de a szabályok szerint ma már ők sem vihetnek be fegyvert az Országházba.) Úgy tűnik, a kilencvenes évek elején rejtélyes támadás áldozatává lett kazánkirály kevésbé bízott a köztársasági őrezred védelmi erejében, mint a saját fegyverében.
Egyébiránt nemritkán elválik egymástól a fegyver megszerzésének, tartásának és viselésének joga. Az önvédelmi célra jogosító tartási engedély esetében ez alapvetően egy személyé, s az ügy természeténél fogva a pisztoly nyilvános helyen is töltött állapotban lehet. Ám például sportlövészet vagy vadászat céljára igényelt tartási engedély esetén a fegyvert és a lőszert kötelező külön csomagolni, másutt tartani. Másfelől lehet valakinek engedélye fegyverviselésre („fegyver természetes személy testén, illetve a testén lévő ruházatán rejtett vagy nyílt módon történő elhelyezése”), miközben a tartására nem. Használhatja tehát a munkája során, de nem viheti haza. Ugyanakkor jogosult lehet egy másik, önvédelmi célú fegyverre, amellyel viszont szabadon jöhet-mehet.
Ahhoz, hogy valaki fegyvertartási engedélyt kapjon, az élethelyzete vagy valamilyen ténykedése önmagában még kevés. Szükséges ehhez – többek között –, hogy nagykorú legyen (egyes esetekben, például a sportlövészeknél tizenhat év az alsó korhatár), ne álljon fenn vele szemben jogszabályban meghatározott kizáró ok, és vizsgázzon a fegyvertartásra vonatkozó ismeretekből. De az sem elhanyagolható, hogy az illető egészségileg megfeleljen.
Bizonyos tevékenységeknél e kritériumok teljesítését – vagy egy részükét – eleve elismerik (például sportlövőnél a fegyverismeretet, és elfogadják a sportorvos szakvéleményét is), illetve némelyiket nem feltétlenül követelik meg. Például az egészségi alkalmasság vizsgálatát a fegyveres testületek hivatásos tagjainál. (Furcsa is lenne, ha egy hivatásos katona azt közölné, nem viselhet fegyvert, mert „bocs, de eltiltottak, a szemem már nem a régi”.)
Veszélyben van a haza?
A fegyveres személy- és vagyonvédelem nem állami monopólium. Többek között kft.-k is végezhetik. Ne tévesszen meg senkit, ha véletlenül gárdának hívnák valamelyiket. Ez még nem jelent sereget. Esetleg csak seregnyi alkalmazottat.
S ha egy vállalkozás, „amely a saját vagy mások vagyonát hivatásszerűen őrzi, mások életét, testi épségét hivatásszerűen védi, ha bizonyítja, hogy feladatainak ellátásához ez szükséges”, bízvást kérvényezhet megfelelő számú „rövid lőfegyver” tartására engedélyt. Vezetőjének lényegében ugyanolyan feltételeknek kell megfelelnie, mint ha saját magának kérné. Persze a cég vezetője felel a vállalkozás szabályszerű ténykedéséért.
Rendpárti álláspont szerint messzemenően liberalizálni kellene a fegyvertartást, mert így a visszaélés is könnyebben ellenőrizhető volna. (Csakhogy: aki üzemszerűen akar bűnözni, az ezt valószínűleg nem legálisan birtokolt fegyverrel teszi.) De vannak ennél is nyomósabb okok: ha gyengül a nemzet, veszélyben a haza, rossz a közbiztonság, vállalni kell ezt a kockázatot is, mert ugyebár lassacskán alig akad valaki, aki értene a fegyverforgatáshoz, s meg tudná védeni a családját, vagyonát.
Rejtve kell viselni
Mindezen felül azonban akad egy-két szigorú jogi elv is. Például az arányosságé. Ha a jogos védelmi helyzet (amely egyébként bővebb az önvédelemnél, hiszen nemcsak az illető saját személyét, vagyonát, hanem másokét is érintheti) vagy végszükség esete áll fenn, az ellenerő csak a szükséges mértékig terjedhet. S ugyanez vonatkozik az őrző-védő cégek alkalmazottaira is.
Elrettentő hatást, fölényt persze puszta látványával is sugallhat a fegyver. Növelheti viselője szubjektív biztonságérzetét, még ha oly marcona is – vagy azért, mert távolról sem az. Szóval ijesztően hathat másokra.
S ha valaki szabadidejében éppenséggel masírozni akar, saját – önvédelmi célra igényelt – fegyverét magánál tarthatja. (Persze vicces lenne, ha mondjuk azzal indokolná a kérelmét, hogy a Magyar Gárda Mozgalom tagjáként közbiztonsági sétái során cigányok támadásától kell tartania.) Az erő demonstrálására azonban rendeltetésénél fogva sem használható, az önvédelmi fegyvert ugyanis a szabályok szerint rejtve kell viselni.
Egy őrző-védő vállalkozás dolgozója munkája során látható módon hordhatja e célra engedélyezett fegyverét (annak egy esetleges támadástól már így visszatartó jellege miatt). S a személyi és tárgyi feltételeknek megfelelő bármelyik kft. sokféle helyen őrizheti a biztonságot, megrendelésre. Akár felvonulók is kérhetik ezt tőlük.
A Magyar Gárda elég jól látszik ismerni ezeket a határokat. Él a joggal. Oda és vissza. Egy kft. nem bohóckodás, ott zsebre megy a játék. Nyilván a szabályok adta kereteken belül mozog majd; csak annyit enged meg magának, amennyit az előírások más szervezeteknek is megengednek. A jelek szerint profi módon van felépítve minden: az egyesület, a mozgalom, a vállalkozás. Fenn kell tartani a brandet.
