Ragaszkodnak a Jobbik betiltásához
A magyar államot és a Legfőbb Ügyészséget perli Nyári Zsolt, a Zöld Baloldal szóvivője és Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 vezetője, akik szerint Magyarország megszegi azt a párizsi békeszerződésben vállalt kötelezettségét, hogy nem tűri meg fasisztoid, revizionista propagandát folytató szervezetek létét.
A
Népszabadság beszámolója szerint Nyári Zsolt és Vajnai Attila képviseletében Kende Péter ügyvéd tavaly ősszel pert indított a magyar állam és a Legfőbb Ügyészség ellen. A kereset – hangsúlyozva, hogy idehaza számos szélsőjobboldali szerveződés működik – elsősorban a Jobbikra koncentrál, és főként jobbikos politikusoktól származó idézeteket sorol fel annak alátámasztására, hogy a szóban forgó párt fasiszta jellegű szervezet. A II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződést Magyarország a belső jog részévé tette, ezt időközben más jogszabály nem írta felül – áll a keresetben, amely azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a magyar állam és a Legfőbb Ügyészség elmulasztotta teljesíteni kötelezettségét.Elutasítás esetén nemzetközi fórumhoz fordulnak
A bíróság a keresetet egyszer már „idézés kibocsátása nélkül” elutasította, majd a benyújtott fellebbezés után a Fővárosi Főügyészséghez továbbította. Az indoklás szerint a Jobbik feloszlatása az ügyészség hatáskörébe tartozik. Kende Péter ismét fellebbezést adott be – derült ki a per állásáról tartott tájékoztatón. Hisz a kereset nem egy konkrét szervezet, a Jobbik feloszlatásáról szól, hanem annak kimondásáról, hogy az államot és az ügyészséget mulasztás terheli. Vajnai Attila elmondása szerint ez szükséges ahhoz, hogy második körben már valóban a Jobbik és a többi szélsőjobboldali szervezet betiltását kezdeményezzék.
Ehhez ragaszkodnak – jelentette ki Vajnai. Elutasítás esetén mindenképpen nemzetközi fórumhoz fordulnak. Még akkor is, ha Kende Péter a kilátásokról meglehetősen pesszimistán beszélt: érzékeltette, hogy kevés esélyt lát a sikerre.
"Magyarországon súlyosabb már aligha lehet a helyzet"
Németországban például élénk vita folyik arról, hogy a betiltás mennyiben hatékony módszer, közvetett módon nem járul-e hozzá a szélsőjobb népszerűségének növekedéséhez. Arról, hogy taktikus lépés lenne-e feloszlatni a Jobbikot, Nyári Zsolt a Népszabadság szerint azt mondta: Magyarországon ennél súlyosabb már aligha lehet a helyzet.