Ráfizető övezet

– Kikészítettem mindent – mutat Gergely úr az ebédlőasztalán emelkedő iratkötegekre.

Megrögzött parkolásidíj-nemfizető, ennek mutatja a dokumentumait.

– Úgy tíz éve igazságtalanul megbüntettek, akkor eldöntöttem, nem fizetek többé. Nem magával a parkolási díjjal van bajom, hanem a mértékével, ráadásul egy sima büntetés az átlagjövedelem tíz százalékára is rúghat. Abszurd! – szól az ars poetica.

A civilben softwarefejlesztéssel foglalkozó informatikus nagyjából harminc perben bizonyította: a parkolótársaságok és az önkormányzatok a saját maguk által hozott rendeletek és nem mellesleg a törvények ellenében járnak el. Miközben dőlnek hozzájuk a Mikulás-csomagokból származó hatezrek, a felszólítós csekkek nyomán érkező tízezrek, a végrehajtók által beszedett százezrek – összességében milliárdok. Minderre gigaapparátus épült: magán parkolótársaságok, önkormányzati főosztályok, ügyvédi irodák, végrehajtói hálózatok. Szipolyok.

Gergely úr az az ember, akin mostanáig mind elvéreztek. Ugyanis minden perét megnyerte, jogerősen nem fizet.

– Mélységesen igazságtalan, több sebből vérző, jogilag katasztrofális helyzet ellen küzdök a magam eszközeivel. Don Quijote-i harc, hisz semmi nem változik.

Legelső perét azzal nyerte, hogy sima „postakönyves” levélben kapta a büntetésről szóló híradást, miközben az önkormányzati törvény szerint ajánlottban kellett volna értesíteni.

Aztán alaposan beleásta magát a vonatkozó passzusokba, s kiderült, számos fogást kínál a jogszabályok és a gyakorlat között feszülő különbség. Csak párat említ, mondja, mert ha mindet végigvennénk, napestig itt ülnénk.

Mutatja a fővárosi önkormányzat holnapját.

– A törvény szerint mindig nyilvánosságra kell hozni az aktuális parkolási rendeletet. Nos, én beütöm a keresőbe, hogy parkolás... itt is van, kattintgatok, és a végén kijön egy 2009-es jogszabály. Ami bizony rég nem aktuális. Az új pedig valahol eldugva az oldalon.
Van másik példa is.

– A fővárosi önkormányzat vonatkozó rendeletében szerepel „A parkolás üzemeltetési rendszer feltételei” című fejezet, amely bemutatja, hogyan néznek ki az előírás szerinti KRESZ-táblák. Igen ám, de a főváros területén alig találni ilyet. Hibásak a parkolási övezeteket jelző táblák is. Ami komoly baj, hiszen a törvény kimondja: egy táblát nemcsak a rajta szereplő piktogram azonosít, hanem az alakja, a mérete, a színe, az elhelyezése is. Ha valaki a garázskapujára „megállni tilos” táblára emlékeztető színeket és alakzatokat pingál, attól az még nem jelenti azt, hogy megállni tilos. A városban is ez megy: kitesznek egy P betűvel ékesített táblát, alá pedig egy másik, valamivel kisebbet „fizető övezet” felirattal és jó sok szöveggel. Miközben a rendelet szerint a kiegészítő tábla csak kivételes helyzetben érheti el az eredeti tábla szélességét.
Erre hivatkozva is nyerhető per.

Szusszanunk, de már itt is az újabb példa.

Gergely úr hosszan idézi a mérésügyi törvényt, amely szerint Magyarországon minden szolgáltatás ellenértéke kizárólag hiteles vagy „használati etalonnal ellenőrzött” mérőeszközzel határozható meg. Ezért kell rendszeresen hitelesíteni a vízórát, a villanyórát, a gázórát.

– A parkolásban szintén mérnek, méghozzá időt, három eszközzel. A parkolóórával, amelyből kapom a cetlit arról, mikor érkeztem, és meddig maradhatok. Aztán a parkolóőr is ezt teszi a kezében lévő kis számítógéppel, amellyel a bírságoló papírt is nyomtatja. A végén fotót készít az autómról, olyan fényképezőgéppel, amely jelzi a pontos időt. De nemhogy egyik sem hitelesített, sőt, a számítógépen és a fényképezőgépen maga az őr is átállíthatja az időt.
Gergely úr pedig csak sorol, sorol, sorol.

– Az önkormányzati rendelet előírja, hogy a parkolótársaságoknak olyan informatikai rendszert kell működtetniük, amelybe ellenőrizhető módon, utólag is lekövethetően kerülnek be az adatok. Nekem viszont több olyan ítéletem született, amikor a felperes a bíróság előtt képtelen volt hitelesen igazolni, miként kerültek hozzá az adataim.
És a kedvencünk:

– Az önkormányzati törvény előírja, hol alakítható ki fizető parkolóövezet. Elvileg nem a pénzlenyúlás a cél, hanem a forgalomszabályzás. Ezért csak ott lehet működtetni, „amely területen a rendelkezésre álló parkolóhely az időszakok túlnyomó többségében a parkolási igényektől jelentősen elmarad”. Az önkormányzatnak előzetesen hatástanulmányt kell készítenie. Ezzel szemben például a második kerületi Alsó Törökvész út tetejéig fizető övezetet alakítottak ki, miközben alig látni parkoló autót. Azzal tehát, hogy hamis indokkal terjesztették ki a Margit körúti övezetet, törvényellenesen cselekedtek. Így aki ott vagy ehhez hasonló módon kialakított övezetben parkol, nyugodtan ingyen is leteheti az autóját.
Hétköznapi példa jön – íme, a következő akna.

– Ha ügyintézni megyek az önkormányzathoz, leparkolok, megsaccolom, mennyi ideig maradok, bedobom a pénzt. Az SMS-sel való parkolás felára irreális, ha csak öt percre ugrom be, többe kerül a mobilozás, mint a jegy. És mi van, ha nincs nálam a mobilom, ha lemerült, vagy ha nincs is? Szóval a mobilparkolás kilőve. Mit tegyek? Mondjuk váltok jegyet a legrövidebb időre, bemegyek, meglátom a sort, s rájövök, ez legalább egy óra lesz. Kijövök, de hosszabbítani nem lehet, csak új jegyet vásárolhatok, vagyis egy bizonyos időszakért kétszer fizetek. A másik megoldás, hogy eleve egyórányi jegyet veszek. De mi van, ha hamar végzek? A pénzemet nem kapom vissza. Sőt, a helyemre beálló autós újra fizet, így ugyanazért a placcért ugyanarra az időszakra az üzemeltető kétszer kap pénzt, ami „jogalap nélküli gazdagodás”. Arról nem is beszélve, hogy hiába dobok be akár másfél órányi összeget, ha csak pár percet kések, az olyan, mintha semmit se fizettem volna. Szóval, ha betartom a rendszer szabályait, csak túlfizethetek.
Gergely úr a perekben magát képviseli.

– Állampolgárként a legalapvetőbb jogi ügyekben el kell tudnom igazodni a törvények között. Pedig a vonatkozó előírásokat legalább huszonöt jogszabályban szórták szét, és még csak nem is hivatkoznak egymásra. Az egyik bíró be is vallotta: élvezettel hallgatta az érvelésemet.
A tárgyalások amúgy sem hétköznapiak.

– Egyetlen kivétellel soha senki nem jött el a parkolótársaságok és az önkormányzatok részéről. Benyújtanak egy papírt, hogy távollétükben kérik a tárgyalás megtartását. A bíróval kettesben vagyunk, másodfokon a háromtagú testülettel négyesben. A felpereseket viszont nem érdeklik a jogerős ítéletek, legközelebb nekem és ezer más autósnak ugyanezekkel az ellentmondásokkal küldik ki a felszólításokat. Amit az emberek befizetnek, tiszta bevétel, és kiadás, ha ezért bármit csinálniuk is kell. De ami a legdurvább: Magyarországon az államon kívül mindenki köteles leróni a perköltséget. Egyetlen kivétel az amúgy nagy részben magántulajdonban lévő parkolótársaságok. Tehát azzal, hogy nem jönnek el a tárgyalásra, nem veszítenek semmit.

Sőt!

– Valamennyi társaságot ugyanaz az iroda képviseli, amely, finoman szólva is, semmilyen ügyvédi tevékenységet nem végez. Ugyanabban a formanyomtatványban kitölt két adatot, majd ezerszámra postázza a felszólító leveleket, és felszámolja érte az ügyvédi díjat. Hol itt az ügyvédi munka? Mondom: sima pénzszerzés. Ha nem erről lenne szó, az önkormányzatok a saját jogászukkal egyszer szövegeztetnének egy formafelszólítást, majd egy adminisztrátor bepötyögné az aktuális adatokat.

Gergely úrnak tíz év alatt „mindössze” harminc pere volt. Miért ilyen kevés?

– Nem mindegyik parkolási vétség után jön felszólítás. Máskor az önkormányzat állt le egy üggyel, megint máskor a fizetési meghagyás nem alakult perré, több esetben a bíróság nem indította meg az eljárást. Az egész ad hoc módon működik, nincs logika abban, hogy egy kifizetetlen parkolás milyen következménnyel jár. Pedig a jogszabályokat leginkább az államnak kellene betartania.

(Következő számunkban – szándékaink szerint – megszólaltatjuk az ügy többi szereplőjét is. A szerk.)