Nem hobbiból járok egyetemre – árulta el a 22 éves helyettes államtitkár, aki szívügyének tartja bolygónk megőrzését

2020. január 16., 09:52

Szerző:

Ez a törvénymódosítás nem miattam, hanem a fiatalokért történt – magyarázta rendhagyó kinevezésének okát Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár a Mandinernek adott interjújában. Mint mondta, lehetőség nyílt arra, hogy egy fiatal képviselje a fiatalokat, akkor is, ha a szakmai tapasztalata mellett még nincs diplomája.

„Én sem hobbiból járok három éve jogi egyetemre, nem tennék így, ha úgy gondolnám, hogy nem szükséges és fontos a felsőfokú végzettség"

– tudatta.

Azzal kapcsolatban, hogy nemrég arról beszélt: a terrorizmus nem nagy probléma, de Oroszország kockázatot jelent, azt mondta, a sajtóban megjelentekkel ellentétben ebben a gondolatmenetben nem az európai terroreseményeket relativizálta vagy legitimálta, hanem arra akart rávilágítani, hogy ugyan történtek Európában jelentős terrortámadások, de még most sem számítanak itt hétköznapi eseménynek.

„Babits szavaival a soha meg nem elégedés emberének tartom magam"

– árulta el később és arról is beszélt, hogy

szívügyének tartja a bolygónk megőrzését és gazdagságának fenntartását.

A helyettes államtitkár elárulta: évek óta követ nem egy kormánypárti politikust a közösségi médiában, és azt látja, hogy nagyon jól használják.

„Nem kell feltalálnunk a spanyol viaszt, egyszerűen azokat a csatornákat kell megtalálnunk, amelyeket a fiatalok használnak, és olyan nyelven kell szólni hozzájuk, amelyet értenek is

– fogalmazott utóbb, majd elmondta: mindenekelőtt találkozni és beszélgetni fog fiatalokkal, mert korábbi tapasztalataiból tudja, milyen sokat jelent ez nekik.

 (A 24.hu nyomán)