Új pozíciója lehet Palkovics Lászlónak

Palkovics László a Rába Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke, és Audit Bizottságának lehet a tagja. Erről a vállalat egy rendkívüli közgyűlésen fog szavazni januárt 24-én.

2022. december 26., 11:17

Szerző:

„Felügyelőbizottság és az Audit Bizottság tagjának és egyúttal a Felügyelőbizottsági tagok közül a Felügyelőbizottság elnökének választja Prof. Dr. Palkovics László urat” – írja a Rába Nyrt kölzeményében. A válallat ezért egy rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen az Audit Bizottság tagjának visszahívásáról, egyben az új elnök megválasztásáról szavaznak – írta a Kisalföld.

A közgyűlésben többséggel rendelkező N7 Holding Zrt. kezdeményezte a közgyűlést, amelynek vezérigazgatója Palkovics László. A Rába Nyrt. többségi tulajdonosa az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. A Telex arról írt, hogy a vállalat egy korábbi határozatában eldöntötte, hogy az elnöki pozíciót betöltőnek a fizetése havi 900 ezer forint lesz. A kinevezés pedig 2027 április végéig szól.

Palkovics László emellett a Széchenyi István Egyetem kuratóriumi elnöke is.

(Kiemelt kép: Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója (b) és Armin Papperger, a harcjárműveket gyártó Rheinmetall AG elnöke kezet fog 2022. december 15-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.