Puzsér elmeséli, hogy ő hozta létre az LMP-t és a Jobbikot, na ja

A magyar társadalom hány százaléka politizál a saját traumái alapján?

– A társadalmat nem tudom, de az úgynevezett véleményformáló értelmiségnek szerintem a 85 százaléka. De ma már jobb a helyzet, mint 2002-ben, amikor még 100 százalékos volt a traumaháború. Én egyetlen embert ismerek, aki azt állítja, hogy már 2002-ben sem szavazott egyik nagy pártra sem, ő Farkas Attila Márton barátom, és én hallatlanul tisztelem ezért.

A Szélsőközép 2005-ben ennek a traumavezérelt diskurzusnak a kritikájaként jött létre?

– Az volt a célunk, hogy szembe menjünk a magyar politikai beszéd kétpárti degeneráltságával és reflektáljunk az ország valódi helyzetére. A Szélsőközépnek az volt az ereje, hogy bár a hallgatói főleg középkorú férfiak voltak, nagyon sokféle társadalmi réteggel tudott kapcsolatot teremteni. Az értelmiségiek mellett rengeteg melós is hallgatta, taxisofőrök meg szobafestők, egyszóval közérthetőek voltunk, nem zárkóztunk elefántcsonttoronyba.

Későbbi Jobbik-szavazók?

– Igen. Azt hiszem, elég sok szavazatot szerzett a Szélsőközép a Jobbiknak, de az LMP-nek se keveset. Végül is ez a két protest-párt. Folyton arról beszéltünk, hogy egyik oldalon állni pont olyan szar, mint a másikon. Hogy nincs lényeges különbség a két politikai oldal között. Erre a mondatra fűzte fel magát a Jobbik és az LMP is. Csak mi már akkor ezt szajkóztuk, amikor még senki nem mondta ki nyilvánosan.

Mi hozza össze ezt a sok témát? A focit, Havast, Gyurcsányt meg Michael Schumachert?

– Ez mind a Szélsőközép volt. Rengeteg mindenről volt véleményünk, reflektáltunk a sportra, a kultúrára, a közéletre. Sokszor frontálisan, máskor ironikusan. Ez egy dühös és szélsőséges könyv, mert a Szélsőközép egy agresszív és frusztrált válasz volt. Ehhez kellett a kötet lapjain visszatérni. Bár én már közel sem vagyok olyan frusztrált és dühös, mint annak idején.

A HVG.hu teljes interjúját Puzsér Róberttel az új könyve kapcsán