Pukli István pártot alapít, de nem árulja el, miből

Polgári Világ Pártja néven új politikai pártot alapít Pukli István – derül ki abból az interjúból, amit a Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja a Magyar Nemzetnek adott.

2017. május 15., 14:31

Pukli a lapnak jövendő párttársával, Kálovics Enikővel közösen adott interjúban elmondta, a párt alapszabályát pénteken fogják benyújtani sajtótájékoztató keretében.

Mint mondta, az új politikai formációval a polgári gondolkodású szavazóknak szeretnének alternatívát nyújtani. „Kétszáz éve elindult egyfajta polgári gondolkodásmód Magyarországon, de maga a polgárosodás a rendszerváltás után is befejezetlen maradt, pedig ez lenne a felemelkedés alapja. Később pedig az ország ellen fordult az az egyetlen ember, Orbán Viktor, akiben a polgári szavazók bíztak” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint az alapító tagok tízen lesznek, mögöttük egy hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda áll. A szakértők nevét őszig bezárólag folyamatosan szeretnék bevezetni a köztudatba.

Pukli István arról is beszélt, hogy a párt finanszírozását vállalkozóktól kapott tőkéből valósítják meg, ennél többet azonban nem árult el.

Azzal a vélekedéssel kapcsolatban, miszerint a Fidesz ügynöke lenne, Pukli István úgy vélekedett: „Ezek teljesen alaptalanok, és nem lehet velük mit kezdeni, sok mindent mondtak már rólam”.

A Momentum köztudatba kerülésével kapcsolatban Pukli azt mondta: „Mára a Momentumot baloldali, liberális véleményvezérek is a saját oldalukhoz sorolják, mi pedig tiszta szívből kívánunk sok sikert az SZDSZ és az MSZP örökségének újrafogalmazásához. Hisszük, hogy óriási szükség van az egész politikai elit megújítására, nemcsak a polgári oldalon.”

Pukli István a párt oktatási programjáról is beszélt, amellyel szerinte teljes egészében megszüntethető a funkcionális analfabetizmus. „Skandináv modell alapján szeretnénk átalakítani a képzést. Ez azt jelentené, hogy hatéves korban iskola-előkészítőbe küldenénk a gyerekeket, amit egy 9 évfolyamos alapképzés követne. Utóbbi a kompetenciafejlesztésre helyezné a hangsúlyt, mert az ismeretközpontú, tananyagcentrikus személetmódot meghaladta az idő. Így 16 éves korban, vagyis a tankötelezettség korhatárának lejáratakor választhatnának a tanulók, hogy gimnáziumba vagy szakképzésbe mennek” – mondta.

Szerinte ha most visszavennék az államtól az intézmények fenntartását, az egyrészt megint óriási összegű, felesleges ráfordítást igényelne, másrészt azt a rendszert legitimálná, ami egyszer már elbukott. Mint mondta, az állami irányításnak van létjogosultsága, ugyanakkor mindenképpen szükség lenne a mostani rendszer korrekciójára.

Pukli szerint a polgárosodás, a nemzeti felemelkedés csakis az oktatás megerősítésével valósítható meg, ezért kormányra kerülésük esetén erre a GDP hat százalékát fordítanák, amely idővel tizenkét százalékra is felmehet.