Pokoli kockázatokat hordoz a női lét

– Az Üvegplafon virtigli feminista blog, amely rendszeresen foglalkozik a nők munkaerő-piaci hátrányaival, politikai reprezentációjukkal, az esélyegyenlőséggel. Március végén különleges elismerést vehetett át, és nem is akárhonnan: a Glamour magazin Az év hősnője díjjal tüntette ki, ami azért is figyelemre méltó, mert az elismerés nem az akadémiai világból jött. A legkommerszebb, „legtűsarkúbb”, celebekkel tarkított klasszikus divatmagazin szerkesztői figyeltek fel az Üvegplafon cseppet sem könnyed mondandó­jára.

– Meglepődtünk, de azt azért tudni kell, hogy a nemzetközi Glamour (a lap a világ számos országában megjelenő nemzetközi divatmagazin – A szerk.) ezt az évet a női esélyegyenlőség témájává nyilvánította – a díjazás elsősorban ennek köszönhető. Persze a Glamour törekvése illeszkedik egy régóta tartó világtrendbe: a feminizmus mainstreammé válása nyolc-tíz éve zajló intenzív folyamat, és ez a hullám itthon most érte el a női sajtóorgánumokat.

Fotó: Bazánth Ivola

– Akkor talán az sem véletlen, hogy az elmúlt időszakban a többi kommersz női magazin is erős szerkesztőségi üzenettel rukkolt elő. A Joyban például a megkülönböztetésről írt a szerkesztő, és személyes példáját is megosztotta, miszerint azért hagyta ott a nőgyógyászát, mert azt kérdezte tőle: „Mondja csak, miért nem arra használja a méhét, amire való? Miért nem szül már gyereket?” Ez áttörés, nem?

– Hogyne. Én is egyre több újságírói megbízást kapok, amelyben arra kérnek, hogy kifejezetten feminista szemszögből közelítsek meg egy adott témát. Ez komoly szemléletváltás. Előzménye az a fajta népszerű feminizmus, ami Észak-Amerikából indult ki: a cégek már feminista szemlélettel hirdetnek. Az is megfigyelhető, hogy hírességek, Beyoncétól Emma Watsonon át Meryl Streepig vagy Madonnáig folyamatosan feminista üzenetekkel állnak elő. Egyes sajtóorgánumok, például a The Huffington Post részben a softfeminizmusban találták meg a közönségüket és ezáltal nőttek nagyra. Rájöttek, ez gazdaságilag is működik, mert nők tömegeit lehet ilyen témákkal elérni. Így aztán a hagyományos női lapok is eljutottak odáig, hogy beengedjék a feminizmust.

– Míg most világtrendekről beszél, addig nálunk antigender- és antifeminista-mozgalom indult.

– Ez nem egyedi jelenség: Lengyelországban a katolikus egyház indította el a genderellenességet, Spanyolországban is volt hasonló mozgalom, itthon a KDNP az élharcos.

– Spanyolországban a kormányokon átívelő összefogással komoly eredményeket értek el a pártok és a civilek a női jogokat érintő kérdésekben. A lengyeleknél is megerősödött a nőmozgalom. Ami itthon van, az inkább mintha a politikailag korrekt beszéd elleni küzdelem része lenne.

– Akik nálam behatóbban foglalkoznak a genderellenességgel, mind-mind úgy vélik, az nem a nőmozgalmak ellen irányul, hanem egy sokkal tágabban értelmezett politika ellen. Ami a PC-t illeti, sok ember szemét csípi, hogy mintha valamiféle morális csendőrséget állított volna a szavaink és a tetteink mellé a balliberális vagy progresszív krédó. Magam is éreztem már: nem lehet úgy kommunikálni, hogy a másik csak arra figyel, mikor talál a mondandóban valami kivetnivalót. De itt inkább másról lehet szó. Korábban azt gondoltam, nőkérdésekben azért lehetne valamiféle konszenzust kialakítani, mert nem érdekel senkit, vagyis a politika első vonalának érdektelensége a hasznunkra fordítható. Ez naivitás volt a részemről, hiszen a feminizmus legtöbbször valamilyen ideológiai keretbe van beágyazva, s ha ideológiai keretek ütköznek, abból konfliktusok származnak. Vagyis pártokon átívelő konszenzust nehéz létrehozni, mivel a pártidentitás nagyon erős azoknál, akik azonosulnak valamiféle ideológiával. Ha ez az ideológia nagyon eltér attól, mint amit a másik képvisel, akkor hiába értünk egyet alapszinten, el fogunk veszni már a szóhasználatban is. De azért akadnak jó példák: a szüléssel kapcsolatos problémákkal – a szülési erőszakkal és úgy általában azzal, hogyan tehetnénk a szülészeteket anyabarátabbá – eddig egy magát nyíltan feministának valló civil szervezet, az EMMA Egyesület foglalkozott, de most úgy tűnik, a konzervatívok is szívesen csatlakoznak hozzájuk.

– A családon belüli erőszak témájában viszont semmilyen előrelépés nincs.

– Az elmozdulást akadályozza a gen­der­ellenes őrület is. Az isztambuli egyezmény ratifikálása elleni legfőbb érv, hogy annak nyelvezete nem fér össze a konzervatív értékrenddel.

– És azzal mit lehet kezdeni, hogy a magyar parlamentben ott ül a durván szélsőséges, kirekesztő Jobbik, amely nőtémában mégis progresszív?

– A Jobbik nőpolitikája markánsan különbözik a Fideszétől. Az biztos, hogy a szélsőjobb aktívabb nőkben gondolkodik, mint egy keresztény-konzervatív erő. Amiből ők kiindulnak, az nem egyfajta meleg házi tűzhely.

– Ma Magyarországon mi a nők legsúlyosabb problémája?

– A kiszolgáltatottság. Ez jelentős részben gazdasági kérdés is, amit már maga az anyaság is meghatároz. Ráadásul a nők többsége eleve olyan foglalkozásokba kerül, ahol alacsonyak a fizetések, ahonnan nincs hová továbblépni. Az egyedülálló vagy sérült gyereket nevelő anyák csoportja mind-mind rendkívül sérülékeny, lényegében semmi esélyük sincs arra, hogy anyagilag stabil viszonyok között élhessenek. Állami támogatást lényegében nem kapnak. Pokoli kockázatokat hordoz a női lét, mert nőként bárki nagyon könnyen belecsúszhat egy olyan gödörbe, ahonnan nem lehet kilábalni.

Gát Annával     FOTÓ: Glamour / Szombat Éva

– Amikor a Glamour-díjátadón átvette az elismerést, levette a ma­gas sarkú cipőt. Mit akart ezzel üzen­ni?

– A szabadságot. Mi mást? Akkor találtam ki, hogy ez így lesz, amikor megvettem ezt a cipőt, felvettem kipróbálni, és úgy vittem el a gyereket a bölcsibe. Azt hittem, meghalok, pedig a bölcsőde csak ötpercnyire van tőlünk. Rájöttem, én tényleg nem tudok végigcsinálni egy ilyen estét egy ilyen lábbeliben. Aztán a díjátadón is mindenfelől azt hallottam, hogy mindenkinek rettenetesen nyomja a lábát a tűsarkú. Én imádok sétálni, és a járást fájdalmassá tenni számomra azt szimbolizálja, hogy valakit megfosztunk a szabadságától.

– Volt, aki követte?

– Igen, később még egy díjazott, Molnár Nini is megszabadult a sajátjától. A dolog ott a helyén volt.

– Az elismerés új lendületet adott a blognak is?

– Igen, én már ott tartottam, hogy bezárom az egészet. Tavaly ja­­nuár­­ban megszületett a második gyerekem, és semmire nem maradt energiám, az Üvegplafonra sem. Rá­­adásul az Üvegplafon klasszikus, önkéntes alapon szerveződő hálózat volt, s azt éreztem, a Facebook is bezárt minket egy buborékba, ahonnan nem tudunk kikeveredni. Lelassult a növekedés, a közösségi média arra állt be, hogy mindenki a számára kedves tartalmakkal találkozzék, olyanokkal viszont nem, amelyek ütköztetnék az előítéletei­­vel, világnézetével. Az év végére tényleg odáig jutottam, hogy befejezem. A díj azonban feldobott, s már kitaláltuk a blog folytatását is. A projekt neve az lesz: Hogy vagy? Ennek keretében szeretnénk kijönni a Facebook-feminizmusból, kis beszélgetésekben arra keresnénk a választ, hogy a nők miképp látják saját helyzetüket, milyen problémákat érzékelnek maguk körül és azokra milyen válaszokat adnak.

– Ez valamiféle klub?

– Inkább egyfajta hálózat, aminek lesz egy kutatási része is. Nem azért megyünk a nők közé, hogy elmondjuk nekik, mi a feminizmus, nem érzé­kenyíteni akarunk tehát, hanem kérdezni.