Pofára estünk a budapesti Hunglish-sal

Ha nem beszélsz magyarul – elveszett ember vagy! Megpróbáltuk turista szemmel nézni Budapestet, a külföldiek legfőbb magyarországi célpontját. Az ok: nem hittünk külföldről érkező barátainknak, akik panaszáradatot zúdítottak a nyakunkba a „nem felhasználóbarát” fővárosunkról. Állítják: ebben a városban semmit sem lehet megtalálni.

Kipróbáltuk – sajnos igazuk van. Alig találtunk információs táblát, amelyik a sétáló külföldieket orientálná a legfőbb nevezetességekről. Az autóval érkezőkről már nem is beszélve. A városba tartó fő verőerek mentén a hatalmas útjelző táblák mindegyikén csak magyarul szerepel, hogy Erzsébet híd, Hősök tere, Városliget, Margitsziget. Próbálja valaki ezt egy suhanó autóból értelmezni, mondjuk a BAH-csomópontnál.

Múzeumi kálvária

A létező eligazító táblák is érthetetlenek, jó részük egynyelvű. Az útlezárásokra/akadályokra felhívó figyelmeztetéseket rendre csak magyar nyelven tüntetik fel. Ha valaki eltéved, és egy rendőrtől kér segítséget, az sem jár sikerrel, hiszen kis százalékuk beszél idegen nyelvet. A kordonokkal „tarkított” ötödik kerületben még egy helyi lakos is nehezen jut előre, hát még egy, a várost nem ismerő idegen.

Múzeumba jegyet váltani – kálvária. Sokszor még pestiként is nehéz kiigazodni a „minél többet húzzunk le a múzeumi látogatóról” jegyek sokaságában, egy külföldi honnan tudná: melyik a „jó vásár”.

Kopasztják a külföldit

Unalomig ismert lemez a kávéházi számla kérdése. A külföldit szinte mindenütt meg akarják kopasztani. Kipróbáltuk, hogyan változik a számla, ha magyarul, illetve ha angolul rendelünk és beszélünk. A válasz nyilvánvaló: nagyon. Kevés helyen sikerült idegen nyelvű ét- vagy itallapot szereznünk. Ha a felszolgáló meg is értett minket, tehetetlenül tárta szét a karját: nincs angol étlap. A számláról már ne is beszéljünk: rendre a valós árak többszörösét fizettetik ki.

Turistaként mégis az utazás tűnik a legmegoldhatatlanabb feladatnak, bár a helyzet kétségtelenül javul. Egyre több helyen tüntetik fel a fontos tudnivalókat angolul. Sajnos azonban a feliratok harminc százaléka pontatlan és/vagy helytelen. A kedvencem egy busz ajtaján olvasható: „Az ajtónak támaszkodni tilos! Leaving against the door is forbidden!” A támaszkodni, nekidőlni to lean. A leave annyit tesz: búcsú, szabadság, engedély…

A körúti villamosokon mindent elismétel a számítógép angolul: a légkondi lelkiállapotától kezdve a járdatávolságig. Egyetlen figyelmeztető mondat van, amit nem mondanak be angolul: „A villamos esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérem kapaszkodjanak!” És jöhet a pofára esés, a szó szoros értelmében.

Hol ér véget Budapest?

A menetjegyekről szóló kiadvány is csak részben ad tájékoztatást. Például: az egynapos jegy hátán a következő szöveg olvasható: „Valid for 24 hours from the indicated date and time (month, day, hour, minute) for an unlimited number of trips on buses, trams, trolleybuses, on metro, underground, cogwheel-railway on the whole length of the line but on suburban railway (HÉV) only within the administrative boundaries of Budapest.”

Azaz „Érvényes a feltüntetett kezdő időponttól (hónap, nap, óra, perc) számított 24 órán át, korlátlan számú utazásra autóbuszon, villamoson, metrón, földalattin, trolibuszon, fogaskerekűn, valamint Budapest közigazgatási határáig a HÉV-en.”

Igen ám, de a turista honnan tudná, hogy hol ér véget Budapest? A pultban ülő bérletárus biztosan nem tudja neki szabatosan elmagyarázni angolul. Arról már nem is beszélve, hogy az egész BKV-tájékoztató „Rigó utcai” angollal íródott, nyakatekert, életidegen mondatok tömkelegétől hemzseg.

Hol lehet itt kérem lyukasztani?

Ezek után persze semmi meglepő nincsen abban, hogy a szegény külföldi nem tudja, milyen jegyet vegyen, és hol kell lyukasztani, az ellenőrök szerepéről pedig halvány gőze nincsen.

Ha a turista hazatér, elmeséli kalandjait és kálváriáját az ismerőseinek, akik épp e környékre készülődnek. Többet kellene tenni azért, hogy hozzánk (is), és ne csak Pozsonyba, Prágába vagy Bécsbe utazzanak.