PM: Részben offshore céghálóba gabalyodott Józsefváros

Uruguayig, Lichtensteinig, Ciprusig érő, szövevényes, részben offshore céghálóba gabalyodott Józsefváros. Az Auróra utcai rendelőt felújító és a Trefort utcai Hunyady-palotát csütörtökön, csökkentett áron megszerző üzleti kör tulajdonosai rejtőzködnek, az uruguayi referencia-kórház pedig fantomizálódott. A Párbeszéd Magyarországért (PM) első lépésben az Irányító Hatósághoz és a Fővárosi Kormányhivatalhoz fordul.

2015. december 5., 19:01

A PM a Fővárosi Kormányhivatalhoz és az irányító hatósághoz fordul egy budapesti, VIII. kerületi, Trefort utcai önkormányzati épület eladása miatt.

Az ellenzéki párt közleménye szerint a fideszes vezetésű Józsefvárosi Önkormányzat csütörtöki határozatával „csökkentett áron” eladott egy 4200 négyzetméteres palotanegyedi ingatlant egy cégnek, amelynek korábban elővásárlási jogot biztosított, és amellyel már az MSZP-SZDSZ-es kerületvezetés is üzletelt. A vállalkozás egyik tulajdonosa a PM szerint egy uruguayi cég, a másik tulajdonos pedig érdekelt a szombaton átadott, VIII. kerületi rendelő méregdrága felújításában.

Az ellenzéki párt szerint az egyik cég „offshore-gyanús”, a tulajdonosi kör rejtőzködik.

A közleményben azt írták, a PM első lépésben a Fővárosi Kormányhivatalhoz és az irányító hatósághoz fordul, hogy indítsanak vizsgálatot, illetve törvényességi ellenőrzést.

A józsefvárosi önkormányzat az alábbi levelet küldte a szerkesztőségünknek a fenti cikk kapcsán:


Tisztelt Szerkesztőség!

A mai napon „Részben offshore céghálóba gabalyodott Józsefváros” címmel jelent meg írásuk. Az alábbiakban küldjük a Józsefvárosi Önkormányzat reakcióját a témában, érintettség okán kérjük azt teljes terjedelmében közétenni.

Köszönettel és üdvözlettel:
Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda

Erőss már megint hazudozik: Józsefvárosban nincs offshore-ügy

Erőss Gábor, a PM józsefvárosi képviselője megint hazudik. Józsefváros nem gabalyodott semmiféle offshore céghálóba. Erőss Gábor állításával szemben az önkormányzat a Trefort utca 3. szám alatti ingatlant törvényes és szabályos módon, nyílt pályázaton értékesítette. Hazugság az is, hogy mindezt csökkentett áron tette volna, piaci forgalmi értéken került eladásra az egy évtizede jogvitás ingatlan. Bármennyire is erőlködik Erőss úr, az ingatlant megvásárló cég Magyarországon adózik, a törvények alapján átlátható szervezetnek minősül. A képviselő úr a témában feltett minden kérdésére részletes választ kapott, melyet a képviselő-testületi ülésen készült felvétel is bizonyít. Megkérjük Erőss Gábort, hogy ne hazudozzon, ne sumákoljon, és ne csapja be a közvéleményt!

dr. Sára Botond,
Józsefváros alpolgármestere