Platánok sóhajtása – Végleg kiűznék a főúri környezetből a fóti gyermekotthon lakóit
Nincs mese, Bátori Zsolt főigazgató (a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője) 2017 tavaszán ott járt, és közölte, hogy a NER hamarosan bezárja a központot. Bátori Zsolt már nincs a posztján, sok víz lefolyt azóta a Dunán, a kocka is többször fordult. Kijelentették, Fót marad. Egy időben botránytéma volt, hogy lerobbant a használt, lepusztult kazán, de néhány tucat gyermek otthonát nem lehet csak úgy felkapni és gondozóstul odébb vinni. Pletykák keringtek ambiciózus NER-lovagokról, akik a parkban, a két halastóban, a lovardában, az íjászpályában nagy üzleti lehetőséget látnak. Amikor a lavinaveszély megszűnni látszott, a Magyar Hírlap hétvégi töltelékhírben írta meg, hogy Fót az év első felében visszavonhatatlanul bezár. Nagy volt a döbbenet. A gyerekek Aszódra, Kalocsára, Zalaegerszegre és budapesti intézményekbe költözhetnek.
– Ez lehetséges lenne? Elhiszed? – rémüldözik J. kolléganő, Fót elkötelezettje. – A bezárást legalább háromszor jelentették be eddig, de meglépni nem merték. Mégiscsak Fóton a legfejlettebb a pszichológiai, pszichiátriai gondozás. Budapestről pszichiáter is kijár. Jóhiszemű vagyok. Ilyen mértékű gonoszságra gondolni sem merek.
Pedig így van.
A dolgok tényleg nem állnak jól. E-mailjében az igazgatás jelzi, szakmai kérdésekre – ahogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának köreiben szokás – „csak a fenntartó engedélyével” válaszolhat. Addig is tekintsem irányadónak tartalmas honlapjukat.
Informátorunk mondja: ha Fótot be akarják zárni, politikai okból sem cicózhatnak túl sokáig. Minél gyorsabban mennek a dolgok, annál jobb. Beáll az államtitkári Audi, felolvasnak egy hivatalos papírt, érkezik néhány kamion, felpakolják a betyárbútort, és indulhatnak is. A dolgozókat nyilván rendelkezési állományba helyezik.
Már eddig is túl sokat vacakoltak. A feszültség nőttön-nő, a gondozók idegesek, valami titkos, piszkosszürke háló a gyerekekre is átterjed. Az igazgató tagad, titkolózik, hogy „összetartsa a maradék csapatot”. Fót mellesleg olyan hely, ahol a legelkötelezettebbeket leszámítva nagy a fluktuáció. A gyermekvédelemben dolgozni anyagi értelemben nem vonzó. A közalkalmazotti bértábla szerint jár a szűkös apanázs, cafeteria semmi, benzinpénz, néha egy kis pótlék. Pedig a gyermekváros valaha nyugdíjasállásnak, kiszámítható életpályának látszott. A park területén épült egykori szolgálati panelekben laknak ma is a fóti sztori nyugdíjas hősei. Nekik életük végéig stabil otthont ígértek. A lakbér ma is elenyésző (havi ezer forint), és csak a háztartási javítások árának felét kell kifizetniük. A régi lakókhoz néhány éve levél érkezett: a gyermekközpont vagyonkezelői jogát a jövőben a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja, írják alá, és punktum, kibővítve azzal a vállalással, hogy „a nyilatkozat visszavonásával kapcsolatos jogaikról lemondanak”. A nyugdíjasoknak eszük ágában sem volt aláírni, de riadalmuk érthető. Nyilvánvaló, hogy valamiért útban vannak. Zavarhatják az úri golfozókat?
– Mintha ez is arra utalna, hogy a reménybeli következő tulajdonos, amint birtokon belül lesz, nekilát a „hosszú távú tervei” megvalósításának – mondja egy helybeli informátorunk. Kombinációk tehát már vannak.
Az ősplatánok halkan bólogatnak, régi nyarakról álmodoznak. A Gyeri (a gyermekváros) a szocialista pedagógia kirakatintézménye volt. Abban az időben alapították, amikor Makarenkót, Az új ember kovácsát Magyarországon is olvasták, amikor az egykori arisztokrata kastélyt (itt nevelkedett tizenkét éves koráig Károlyi Mihály is) ötszáz árvára – állami gondozottra – szabták, amikor hittek a közösségi nevelésben, a tömegek mozgatásának erejében. A kastély és a hatalmas park a gondozottak fizikai szükségleteit próbálta kielégíteni. Ez akkor még világtrend volt, Fót a legkevésbé sem lógott ki a sorból. A leépítés (átépítés) a rendszerváltás után indult. (A kastélyt már 1961 óta nem használták.) A kilencvenes években már országszerte működtek az örökbefogadó szülőkre alapozott SOS gyermekfalvak, amelyek ugyanazokkal a gondokkal szembesültek, mint a nagy tömegintézetek. A zárt környezet, a belterjesség ugyanúgy szegregál és elszigetel, mint a tömegintézet. Az 1997-es gyermekvédelmi törvény a magyar gondozóhálózatot – pénz hiányában legalább papíron – a világ élvonalába emelte. A kitagolás a folyamat pozitív kiteljesítése lenne, ha a helyszín nem Magyarország, a végrehajtója pedig nem a NER lenne.
Fótra, érdekes módon, az általunk megismert egykori gondozottak – nyilván akadnak olyanok is, akik ezt nem osztják – szeretettel és meghatottan emlékeznek. Akkori nevelőiket apjukként, anyjukként tisztelik. Ők azok, akik most is kiállnak a lakásaikban fenyegetett nyugdíjas gondozóik mellett. Van, aki egész életét itt töltötte, felnőtté válása után a gyermekvárosban maradt, itt vállalt munkát.
Az intézmény azóta nagyot változott. Fóton ma három részleg működik. Az egyik a „speci” (speciális gyermekotthon), négy csoportban, csoportonként hat gondozottal és két profi gondozóval. A speci gondozottjai nem családtalan árva gyerekek. Szociálisan, mentálisan sérült 12 és 18 év közötti kamaszokról, addiktív szerekkel élő, néha kriminalizált (erőszak, rablás), agresszív és autoagresszív késztetésektől befolyásolt tinédzserekről van szó. A másik nagy részlegben, a különleges gyermekotthonban tartósan sérült, ellátást igénylő gyerekeket gondoznak. (Kerekesszékeseket, mentális sérülteket, hallás- vagy látáskárosultakat.) Azt mondják, ők a legragaszkodóbbak, gondozóikkal érzelmileg szorosan összenőttek. Van egy kislány a „különlegesben”, aki izomsorvadásban szenved, egy másikkal pedig dialízisre járnak. Akad egy lány, akinek annyira tönkrement az emésztőrendszere, hogy csak vénásan táplálható. A helyváltoztatás, a gondozóktól való elszakadás a „különleges” lakóinak tragédia lenne. A két csoport között létezhet átfedés is, a speciben is megjelenhet halláskárosult fiatal. Az idők során a Gyeri fokozatosan nőtt, gyarapodott. Az ősparkban a gondozottaktól elkülönülten működik egy Waldorf iskola, művészeti középiskola, református óvoda. A gyermekközpont Fóton olyan szerepet tölt be, mint Rómában a Vatikán, külön irányítószáma van. A lovasterápia a gyermekotthon különleges szolgáltatása, e célból épült a lovarda, amelyet mindegyik részleg használ. A kastélypark politikailag motivált pályázói a pletykák szerint leginkább „lovakban gondolkodnak”. De van két festői szépségű tó is, telepített halakkal.
Fótot számos félreértés lengi körbe. Sokan azt hiszik, hogy fehér vaságyakon a kastély báltermében alszik háromszáz gyerek, akik a reggeliosztáshoz tálcákkal gyülekeznek. Ezzel szemben a kastélyt a gyermekközpont nem használja. Az öreg gróf és neje lakja az egyik visszabérelt szárnyat.
Fót voltaképpen ki van tagolva. A speciben, a kemény legények részlegében az elhelyezés lakóotthonszerű, kétágyas szobákkal, nappalival, kétlakásonként fürdőszobával, a földszinti részben tanteremmel. A specisek nagy része magántanuló. Fóton dolgozik gyerekpszichológus, kijár egy szakképzett pszichiáter, van szabadidő-szervező pedagógus, aki az üres órákat osztja be. A lovaglás és az íjászat népszerű, a gyúrást nem nagyon pártolják. A fiúk elég fejlettek így is, és ez a harci dominancia „az alfahímek öntudatát növeli, míg az ómegák túlélésre játszanak”. A speci nem a grófkisasszonyok bálterme, egy pofon bármikor elcsattanhat, néha keményebb jelenetek is zajlanak. A gondozók nagy nyomásnak vannak kitéve: nem üthetnek, az ütéseket kell felfogniuk és főleg megelőzniük. Ezt a munkát csak az vállalja, aki „a nem szépet is szeretni tudja”, akit a bűn nem taszít, aki érti és elfogadja a magányban vergődő lelkeket. Informátorunk ezt egyszerűbben fogalmazza meg: „aki tenni is akar valamit a srácokért”. A munkát nehéz megszeretni, de egy életen át lehet hozzá kötődni.
A Gyeri harmadik részlege a legspeciálisabb, s ebbe csakugyan belejátszik a világpolitika. 2015-ben a migrációs hullám csúcsán itt gyűjtötték össze a vándorló csoportokról leszakadt kiskorúakat, az úgynevezett knk-kat (kísérő nélküli kiskorúak). Pár éve csapatostul jöttek-mentek, mára tízen, ha itt maradtak. A korhatár a tizennégy év. Aki tizennégy és fél éves, magyar szempontból felnőttnek számít. Van, aki pöntyög már valamit magyarul, van, aki maradna, ha lezárulna a menekültügyi eljárás, akad, akinél folyamatban van a családegyesítés. A kapcsolatot a rokonokkal neten, Skype-on ápolják. A helyieknél jobban öltözöttek, szuper mobilokkal fölszerelkezve jönnek, állandóan terveznek, kombinálnak. Ha a gyermekközpont bezár, őket is elszállítják.
A gyermekközpontban utógondozás is folyik. Akinek nincs hova mennie, egy-két évig még Fóton maradhat. Míg felnőnek, külön számlán gyűlik a törvény szerint járó állami árvaellátás. A végén marad három-négy milliójuk, ebből kellene otthont teremteni, elkezdeni a külső világban élni. Lehet is rajta vásárolni egy düledező parasztházat. Nem ritka, hogy pár évvel a határidő lejárta előtt a rokonok, családtagok hirtelen felélénkülnek, látogatni kezdik, majd kiveszik a speciből a gyereket, hogy idejében fölmarkolják a pénzt.
Ennyit tudunk. Ez lenne tehát a történet vége? Fóton ma egyetlen dolog biztos, a teljes nyilatkozati tilalom. Ahogy az egyik portál fotósától halljuk, Fóton a kerítésen túlról a pitypang nyílását fotózni is csak igazgatói engedéllyel lehet.
– Kétlem, hogy Kalocsán, Aszódon vagy Zalaegerszegen elő lehet varázsolni a cilinderből egy új különleges részleget – mondja informátorunk.
Mi abban vagyunk bizonytalanok, hogy az ötvenhektáros parkot két halastóval, lovardával öt perc alatt le lehet nyúlni. Meglehetősen rosszul festene, ha a főbejárón kigurulna a gyerekekkel a busz, s a hátsó kapuban megjelennének Mészáros Lőrinc bandériumai.
– Pedig könnyen lehet, hogy így lesz – mondja egy helybeli férfi. – Rég nincs bőr az orcájukon. Elpárolgott a maradék szégyenérzet is. Rendben, ha NER-fejjel gondolkodunk, logikus, hogy viszik a parkot, viszik az ötven hektárjukat, lerabolnak mindent, amit tudnak. De azért lekeríthetnének egy sávot a pavilonok mellett, hogy a kölyköknek megmaradjon némi zöld terület. Ők a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai. Nem ereszthetjük el a kezüket.
