Pisztoly lapul a zsebben

A közélet veszélyes vurstlijával foglalkozik a 168 Óra vezércikke, azt elemezve, milyen veszélynek van kitéve a kormányfő, és milyennek a társadalom.

2008. május 7., 11:10

Kivételesen nem a címlappal kezdem az ajánlót, hanem azzal: remélem örömük lesz új honlapunkban, mert megtalálják majd itt a hírt, a hozzávaló hátteret, mindent, ami fontos, érdekes, ami hasznos tudnivaló, vagy egyszerűen csak szórakoztató. Mindent, ami történik, vagy aminek történnie kellene; azt is, amit a hetilapban olvashatnak, és azt is, ami csak itt olvasható. A holnap honlapjáról beszélgetett Dorogi Katalin Nagy Csaba főszerkesztővel. Azt javaslom tehát, hogy elsőnek azt olvassák el, oda kattintsanak és csak utána a nyomtatott lap egyéb témáihoz.

Most tehát a címlap. Így kezdődött a május. A közélet veszélyes vurstlijával foglalkozik a 168 Óra vezércikke, azt elemezve, milyen veszélynek van kitéve a kormányfő, és milyennek a társadalom. Két mondatot szó szerint is idézek Buják Attila írásából: „Az a pisztoly (ma még csak játékfegyver) rég a zsebben lapul. És a színpadi dramaturgia szabályai szerint, ha egy pisztoly az első felvonásban megjelenik, a harmadik felvonásban elsül. Most csak a célra tartást próbálgatták”

Egyébként kezdeményező kormányzásról beszélt a miniszterelnök az MSZP majálisán. A politikai piknikről – a szó eredeti és átvitt értelmében – élénk esélylatolgatás kezdődött. A kisebbségi kormányzás lehetőségeiről mond véleményt a Programot tessék! című összeállításban Debreczeni József, Lengyel László, Ágh Attila és Gyulai Attila.

Hogyan tovább, Magyarország? Erről cserélnek eszmét, és próbálnak prognosztizálni a 168 Óra internetes vitafórumának résztvevői.

Merre tartanak a liberálisok? - kérdeztük a koalíciós egyeztetésért felelős volt államtitkártól, Horn Gábortól, aki azt mondja: „A kormányzati hibákat együtt követtük el.” Úgy kell érteni: együtt az MSZP-vel. A kormányzati kudarcok okát elemzi Békesi László, aki katasztrofális tévedésekről beszél, és a vele készült interjúban szóba kerül az is: „lehet-e baloldali filozófiára építeni gyökeres átalakítást?”

Mészáros Tamás írásának címe: A négyek ankétja. Arról az összejövetelről szól, amelyet Schmidt Mária hívott össze, s amelyen szakértők tanácskoztak az ország legégetőbb problémáiról. Bod Péter Ákos, Surányi Görgy és Simor András mindvégig tartózkodott attól, hogy túllépjen saját kompetenciáján. Velük szemben az Orbán kormány volt pénzügyminisztere, Járai Zsigmond viszont szabályszerű vádbeszédet tartott a jelenlegi kormány felett. Az asztalnál ülők hamar észrevették ugyan, hogy mihez asszisztálnak, de akkor már nem volt mit tenniük - írja a 168 Óra publicistája, Mészáros Tamás.

Bécsi beszámolót olvashatnak Ausztria döbbenetéről, amely igencsak megzavarta a látszatot, a keresztény erkölcsiségre olyan sokat adó, családközpontú társadalom képét. A horrorpincéről szóló írást kiegészíti egy interjú az ismert pszichiáterrel Ranschburg Jenővel, aki szerint az igazi dráma csak most kezdődik.

Nem ismétlődhet meg az athéni olimpia magyar doppingbotránya. Legalábbis, ha a sokrétű ellenőrzési gyakorlat eredményt hoz. A doppingellenőrzés szigora azonban kevés a teljes bizonyossághoz. Erről is szól az Athén árnyéka című írás.

Koltai Tamás eszmefuttatásának címe: Spanyolviasz. Kiindulópontja egy fotó, amelyen egy igen magas rangú spanyol főtiszt látható és mellette a spanyol védelmi miniszter, áldott állapotban. A spanyoloknak ugyanis volt merszük a védelmi tárca élére egy harminchét éves nőt kinevezni, aki hamarosan szülni fog. A írás utolsó mondata: „A Spanyolok föltaláltak valamit, nem tudom pontosan mi az, de minket kihagytak belőle.”

Új igazgatója van a Kaposvári Csiky Gergely színháznak. Az új direktor pályázata még a döntés előtt – illegálisan – fölkerült a világhálóra és részben derültséget, részben nagy fölháborodást keltett. Írásunk szerzője, Huszka Imre jól ismeri az ügy hátterét, hiszen régóta abban a városban él. Riportjának címe: Kaposvár Schwajdája.

Múltidő rovatunk szerzője, Szécsi Éva Sztálin titkos pogromját ismerteti, a Glóbusz rovatban Aczél Endre a katari gáz történetét beszéli el, Mogyorósi Géza Berlinből küldött tudósítást az SPD zuhanórepüléséről.

Zárul a XX. évfolyam című sorozat. Bölcs István a tavalyi 168 Órákat nézte át, és abból idézi például Szilágyi Ákos véleményét: „A hideg polgárháború állandósult. Egy szakember szerint bármely pillanatban színre léphet az első magyar terrorszervezet.”