Pintér miatt lemond a tanártüntetések egyik emblematikus alakja

Simkó Edit számára Pintér Sándor új oktatással kapcsolatos terve volt az utolsó csepp a pohárban. 

2023. január 4., 16:47

Szerző:

Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp – írta Facebook-oldalán Simkó Edit magyartanár, aki szerdai bejegyzésében közölte: eldöntötte, hogy beadja lemondását.

Simkó Edit tavaly a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) SZABAD díjának jelöltjei közt volt, miután munkahelyén, egy budapesti iskolában egyedül kezdett polgári engedetlenségbe, vállalva a munkahelyi feszültségeket is kollégáival, emlékeztet az rtl.hu. Simkó Edit az általa emberellenesnek tartott oktatási rendszer ellen tiltakozott, és szolidaritásra szólította fel a magyar társadalmat.

Simkó Editet az háborította fel végleg, hogy a kormány belső teljesítményértékelési rendszert vezetne be az oktatási intézményekben. „Egy tudatlan ember teljes dilettantizmusa és gonoszsága tükröződik [Pintér Sándor] legújabb ötletéből”

– írta Simkó Edit, aki szerint ez besúgást és nemtelen versengést fog generálni „egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között”. „A magukat intézményvezetőnek vélők, akik valójában maguk is rabok, hatalommámort kaphatnak, ha gyengék, és kéjjel büntetnek és jutalmaznak” – közölte. A tanárnő úgy véli, ha ezt a rendszert tovább szolgálná, akkor magát árulná el és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerül.

(Kiemelt kép: Simkó Edit Facebook-oldala)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.