Pestszentlőrinc is szerződést bont Fiala Jánossal, akinek a műsora a polgármester szerint rosszabb, mint a fideszes pártsajtó

2019. november 15., 11:55

Szerző:

Zugló, Ferencváros, Újpest után Pestszentlőrinc is szerződést bont a Civil Rádión futó, közpénzből fenntartott műsorral, a Keljfel Jancsival, amit Fiala János vezet – írja a 444.

„Én Karácsony Gergelyre szavaztam, ugyanakkor elveszítettem az összes partneremet, akikkel való együttműködés nem kizárólag anyagi vonzatú volt, amit a hallgatóim mérsékelten értettek meg…. A partnereim közül nem csak a választás okán vesztettem el sokat, hanem az újakkal sem sikerült kontaktust teremtenem különböző okokból” – panaszkodott Fiala János a Civil Rádióban saját műsorában, a Keljfel Jancsiban még október 31-én. A 444 ezután végigkérdezte a hivatkozott kerületeket, de a pestszentlőrinciek csak ma reagáltak.

A hírt a polgármestere, Szaniszló Sándor erősítette meg, aki szerint 

Fiala műsora rosszabb, mint a fideszes pártsajtó,

példaként a Pesti Srácokat említette, amely nyíltan vállalja elfogultságát. Fiala viszont szerinte baloldalinak állítja be magát, és ebből a pozícióból fényezi a fideszes polgármestereket.

Szaniszló azt mondta, hogy Ughy Attilla ex-polgármester a saját pénzéből természetesen finanszírozhatja Fialát, de Pestszentlőrincnek minden forintra szüksége van, számos problémával néznek szemben. Az útjaik kátyúsak, a rendelőjük félkészen áll, hosszú a sor.

16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.