Üzemanyagra kér adományokat a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Őket is érinti a szombati rendelet.

2022. augusztus 2., 12:19

Szerző:

„Ez most nem irónia, hanem szimpla kilátástalanság” – írta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Facebookon.

A szervezet elmondása szerint eddig is pengeélen táncoltak a működési költségek tekintetében, ez pedig csak még rosszabb helyzetbe hozta őket. „Leestünk, zuhanunk és közben segítségért kiálltunk még a földetérés előtt” – írta. 

(Kiemelt kép forrása: Facebook)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.