Pénzhiány miatt felfüggeszti működését a Szabad Pécs

2019. november 25., 14:10

Szerző:

Beszünteti működését a Szabad Pécs, amit maga a portál közölt.

Mint írják, 

„a Szabad Pécs 2017 tavasza óta működik, a megjelentetéséért egy nonprofit kft. felel kiadóként. Lapunkat mindig ingyen olvashatták, de az előállítása pénzbe került és kerül, mert az újságírás hivatás és felelősség, de munka is.

Lapunk működése már rövid távon sem képzelhető el jelentős, új forrás bevonása nélkül.

Ha ez nem sikerül,

a Szabad Pécset véglegesen be kell zárni, vagy radikálisan átalakítani, szűkíteni a működési kereteit.

A Szabad Pécs bízik olvasóiban, sőt elsősorban az olvasóinkban bízunk. Azt gondoljuk, hogy az optimális és ideális állapot az, ha a független sajtót elsősorban az olvasók finanszírozzák. A legjobb persze, ha kizárólag ők finanszírozzák.

A Szabad Pécs működtetéséhez legalább 500 rendszeres adományozóra van szükségünk.

Hírportálunk olvasótábora, leghűségesebb napi olvasóink száma ennek húszszorosa. Sőt, gyakran 15-20 ezren, néha még ennél is többen olvasnak bennünket egy-egy napon. Azok azonban, akik rendszeres támogatással segítik a lap működését, jóval kevesebben vannak. A kívánt legalább 500 fős támogatói közösségnek csak egy kisebb része tart ki mellettünk ezen a téren is. Nekik ezúton is köszönjük" – közölte a portál, amely azt kéri, hogy aki csak teheti, legalább havi 2000 forintos utalással segítse a működésüket.