Pásztor Béla ötven éve

Ötven éve vezeti Veresegyházat Pásztor Béla, ezért vagyunk itt. A dolog tényleg hihetetlen, faluhelyen még előfordul, hogy régi tanácselnök ül a régi irodában, de gondoljuk meg, ez az ember 1965 óta irányít, 27 éves volt, amikor nyüzsgönc kultúrotthonosból, KISZ-titkárból vezető lett. Alatta nőtt a község tizennyolcezres várossá. Szinte a gyereke. (Nem szinte, de erről később.) A rendszerváltásig még rendben is lenne a történet, de hogy aztán mitől nem sodorták el Pásztor Bélát a pártok és a klikkek, rejtély. Igazi abszurd egy országban, ahol politikai rezsimek sem tartottak ki ennyi ideig. Ám itt a név, Béla, egyet jelent a stabilitással.

Veresegyház egy hosszú csík, a Fő utca végtelen vonala mentén terül el, ennyiben őrzi a falusias szerkezetet, de épül a tengelyre merőlegesen is. Ám igazi központja így sincs. Az új városháza előtti tér sem létezhetett régen. Többen kotorják itt az avart, egy nő is, akivel leállok egy cigarettára. Ő füstöl, én nézem. Közmunkás persze, korábban „ápolásin” volt a beteg urával; az meghalt, ő meg három évig nem jutott munkához. Úgy tudja, hogy ezt a mostani hatvanezres keresetet a polgármesternek köszönheti, aki megértő a szegénnyel, nélküle ő éhezne. Ha nem lenne tiszteletlenség, azt mondaná, a polgármester olyan, mint ő, nem a söprögetés szintjén persze, hanem mert úgy lehet beszélni vele, ahogy a szomszédjával szokott. Ezt két erdőkertesi ember is megerősíti, akivel a buszmegállóban beszélek, aztán a már említett Szilárd, a pincér, egy bizonyos Katika a régi templom mellől, aki Írországból jött haza, de ezt valamiért titkolja, és Szalainé Gulyás Ágnes, a Fabriczius József Általános Iskola igazgatója. Közlöm is Pásztor Bélával, aki bejelentés nélkül, tíz perc alatt fogad, hogy ő vagy valóban angyal, vagy ez a város kábítószer hatása alatt áll. Esetleg személyében egy Keresztapával beszélek. De lássa be, hogy ez a monoton lakossági kórus a „Béla rendes, és sokat fejleszt” szövegével kicsit irritáló.

Mélázik, aztán azt mondja, igazam van.

Akkor elő a farbával, polgármester úr, mondom én, leplezze le a módszereit.

Egy dologban akkor már biztos voltam: egyháznak lenni itt jó dolog. A Fő utcán a város egy nagy katolikus templomot épít, és hallottam, hogy Pásztor Béla felhúzott egy református iskolát is. A polgármester mindig is templomjáró volt, de ezekkel a gesztusokkal nyilván politikai támogatókat is szerez a jobboldalon. Amúgy az említett Katika szerint ő baloldali lenne. Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy a polgármester a Kádár-rendszerre is szívesen emlékszik vissza, leginkább persze a saját ötleteire. A csatornaépítő társadalmi munkára, a palatetőprogramra, a járdákhoz gyártott aszfalt készítésére, amiből el is adtak, így csináltak pénzt egy hiánygazdaságban. Ráadásul a pártba is csak egyszer akarták beléptetni, aztán, hogy ő a vallásosságára hivatkozott, békén hagyták, sőt a hetvenes években a pártbizottságban, némi elismeréssel, „önálló veresegyházi köztársaságnak” nevezték a Béla birtokát.

Persze, gondolom, hiszen Pásztor kevesebb pénzből is fejleszteni tudott, a villanyhálózatot például. A saját bevételből is gazdálkodó tanácselnök ritka madár volt, meg kellett becsülni.

Zsuzsa asszony, akivel később beszélek, majd azt mondja erre, hogy Béla mindig is jó politikus volt. Gulyás Ágnes iskolaigazgató szavaiból is az derül ki, hogy Pásztor hihetetlenül természetes módon vert gyökeret abban a közegben, amely ma is újra és újra megválasztja. A polgármester, bár már nem fenntartó, digitális táblákat vett az iskolának, minden rendezvényen ott van, de hát kirándulni, sőt bulizni is eljár a lakosokkal. Valóban, mintha egy lenne közülük. Azt képzelje el, mondja az igazgató, hogy éjszaka bejárja a várost, nekem egyik reggel szólt, hogy a lakásom előtt fölöslegesen égett a villany.

Igen, gondolom magamban, Veresegyház Pásztor Bélának a szerelme, a neveltje, a tulajdona, mindene. Nem hiába mondja, hogy a három gyereke viszont apa nélkül nőtt fel.

Pénzt, kérdezem a polgármester urat, pénzt, azt hogy tetszik csinálni? Mert az uszoda, óvoda, bölcsőde drága dolog. Az ifjúsági és gyógyüdülő nem volt ingyen, és a 170 új városi bérlakás sem lehetett két fillér. Az elégedett lakosság sokba kerül.

Elmeséli, hogy is volt a kilencvenes évek elején a visszaadott földekkel. Ötezerért árulták aranykoronánként, de ő a kocsmában meggyőzte a gazdákat, hogy ne spekulánsoknak, hanem a városnak adják el a földet. Feleannyiért. Így lett Veresegyháznak jóval több mint ezer hektárja, aminek egy részét odaadták ipartelepítésre. Turbinagyár, Sanofi gyógyszerüzem, Somody Pharmavitje és mások, amelyektől öt évig nem kértek adót, csak jöjjenek. A kisvállalkozásoknak kamatmentes hitelt adtak. Most 2200 működik. És hát itt van a termálvíz is, mindent ezzel fűtenek, a lakásokat és az üzemeket, ez komoly bevétel.

Pásztor Béla azt mondja, náluk nincs munkanélküliség. Később valóban csak egy kétszázalékos tavalyi adatot találok, nem véletlen hát, hogy sokan jönnek a városba. Zsuzsa is, aki Pesten az MSZP parlamenti frakciójának dolgozott, de megutálta a politikát, és nyolc éve ide költözött. Jórészt a polgármester miatt, annyi jót hallott róla.

Közelről persze kicsit másként festett a dolog. Béla mindig jól keverte a lapokat, ha kellett, ügyesen játszotta ki a különböző feleket, mondja majd később Zsuzsa józanul, de hát így megy ez. Viszont még a Fidesz se rúgott mellette labdába soha. Kicsit diktatórikus is, nem ad ki semmit a kezéből, minden apróságról ő dönt.

Pásztor Béla önti rám az adatokat, de igazából egy névre, Völgyes Iván nevére kapom fel a fejem. Völgyes a rendszerváltáskor hazaköltözött amerikás magyar üzletember volt. A polgármester tőle tanulta a legtöbbet, holtában is nagyra becsüli, ő mindig eligazította, mi a városnak hasznos üzlet, melyik céggel érdemes szóba állni. Igen, gondolom, Völgyes tanácsadása segíthetett átlendíteni ezt a Kádár-kori karriert az új világba, az első huszonöt évből 1990 után a második huszonötbe.

Itt van a magyarázat, mondanám majd Zsuzsának, de végül is nem teszem, ezt nyilván maga is tudja, meg azt is, hogy a Pásztor-éra mérlege mindenképpen pozitív. Egy tehetséges, a hatvanas években a közösségi ügyekért taktikázni, üzletelni megtanult emberről van szó, aki tudott lavírozni, alkut kötni és főként felejteni, mert ez a jó politikus egyik titka. Amikor hűtlen kezelés vádjával feljelentette valaki, a felmentő ítélet után Pásztor odament hozzá, és közölte, hogy megbocsát. Ez az ellenfél kilőve. Azután, hogy a fideszes többség nem szavazta meg a megyei díszpolgárságát, állítólag azért, mert pártállami múltja van, a polgármester közölte, hogy amúgy se szereti a címeket, rangokat. Egy üzletemberről beszélünk, aki épít ugyan templomot, de az egyháznak csak használatba adja. Amúgy a templom az övé. Ezt hallván javaslom neki, hogy ha a klérus rosszul viselkedik, csak zavarja ki őket nyugodtan, ahogy Jézus is tette. Pásztor nevet, de nem mond rá semmit. Még csak az kéne.

Most 77 éves. Nem állítja, hogy nem indul majd újra a polgármesteri székért.