Papolás a legpapabb pappal

Mi a sorozat lényege? Annak, aki most először hall a Papolásról, hogyan mutatná be? Lehet így aposztrofálni: „Pap Ágnes beszélget papokkal”?

PAP ÁGNES, SZOCIOLÓGUS, ÚJSÁGÍRÓ: Nemcsak én beszélgetek, és nemcsak papokkal. Ez egy BESZÉLGETŐKÖR, amelyben – öt vallás papjainak és tanítóinak részvételével – mindenki kérdezhet és mindenki kifejtheti véleményét a terítéken levő témával és a másik mondandójával kapcsolatban. Ez a lényeg! A Papolásban öt világvallás papjai és tanítói vesznek részt – ők alkotják velem a kör rövidebb ívét –, és a hosszabb körívbe jelentkezőkkel együtt (bárkivel, akinek kedve van a Papoláshoz) mindig azt a témát beszéljük meg, amiről úgy érezzük, valamiért fontos. Például, mert sokakat érint, vagy mert sok baj forrása… satöbbi. Ebben a körben tényleg mindenki kérdez és mindenki válaszolhat – a papok és tanítók egymástól, egymásnak is. De hozzá kell tenni, természetesen a legtöbben a rövidebb köríven helyet foglalók gondolataira kíváncsiak. Talán azért is, mert nagy tudású, hiteles beszélgetőtársakat választottam. Lehet úgy összefoglalni, hogy: papok Pappal papolnak… Megjegyzem, hatunk közül én vagyok a legpapabb pap. Születésemtől kezdve Papnak szólítanak. Apám még Kohnnak született, és ilyen nevű nagyanyám is volt… A többiek csak„beletanultak”.

Hogyan alakul ki a sorozat tematikája?

P.Á.: A papokkal és tanítókkal egyeztetve, döntően én alakítom, és egyáltalán nem véletlenszerűen. Folyamatosan figyelem a közbeszédet, a közéletet. Úgy fogalmazom meg a terítékre kerülő témákat, hogy ezeken az estéken alkalom adódjon kicsit hátralépni, és három lépés távolságból ránézni a dolgokra. Hogy az életünket megkeserítő problémákat új kontextusba helyezve, rájöhessünk, fontosabb, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt. És nincs rá ok, hogy látszólag kibékíthetetlen ellentéteink, vitáink miatt tönkretegyük az életünket.

Mióta megy a sorozat? És volt-e valamilyen előzménye? Köthető valamilyen pozitív vagy negatív élményéhez a kezdet?

P.Á.: 2005-ben azért kezdtem bele, mert akkorra elviselhetetlen lett számomra, hogy a magyar társadalom táborokra oszlott, és az egymással szembeni lövészárkokból folyamatosan tüzeltek egymásra az emberek. Hogy már nem az volt fontos, mi hangzik el, hanem az, hogy ki mondja. Magamon és a környezetemben is kezdtem hasonló dolgokat észleltem. . És ez egyáltalán nem tetszett. Amúgy is a párbeszéd híve vagyok. Meggyőződésem, hogy ha szóba állnak egymással az emberek, ha figyelnek egymásra, ha nem előítéletesen fogadják a másikat, hanem nyitottak, kíváncsiak, a dolgok rendbe hozhatók, s akkor nagyon jó kis hely lesz Magyarország. Fölvetődhet a kérdés, miért választottam e probléma megoldásához papokat és tanítókat. Két ok miatt. Részint, mert demonstrálni akartam, hogy a közvélekedésben kibékíthetetlennek látszó álláspontokat képviselő emberek is milyen jól szót értenek. (Mi több, a gyökeresen eltérő álláspont, világkép remek beszélgetési lehetőséget, nem pedig szembenállást indokol. )

A másik ok pedig, hogy azt gondoltam (és ma is így gondolom), ha nem csupán a magunk földhözragadt álláspontjából, a mindennapi tapasztalataink és megszokott paneljeink szemszögéből nézzük a dolgokat, hanem egy másik dimenzióban is, könnyebben megértjük a problémákat, és megváltozhat e problémákhoz való viszonyunk. Meggyőződésem, hogy a sokféle megközelítés alkalmazása hasznos lehet mindenkinek, és ezzel többen megtalálhatják a maguk számára megfelelő választ. És ezzel olyan világ teremthető, amelyben nincs szükség ellenségre ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, amelyben szép a másik, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele. Személyes motívumom is van minderre. Azért lettem újságíró, azért lettem szociológus, hogy feltárjam az embereket elválasztó problémák okait, és hogy segítsek abban, hogy megoldódjanak ezek a problémák. Itt és most, ezzel a sorozattal azzal, hogy fórumot teremtek rá, hogy szóba álljanak egymással az emberek.

A kezdetektől hogyan formálódott a sorozat? Mennyiben hasonlít a mostani Papolás az eredetihez?

P.Á.: Ami az induláskori indokokat illeti, sajnos ezek nem változtak. A problémák inkább világszerte elmélyültek. De szerencsére nem a mi közösségünkben. Itt hónapról hónapra jól érezzük magunkat. Egyre többen – főként fiatalok – csatlakoznak hozzánk. A Sirálybeli estéinken nem volt ritka, hogy 60-70-en tartottak velünk. Úgy érzem, megtaláltuk azt a hangot, amit sokan értékelnek. Ma már nem ritka, hogy a következő program témáját a hosszabb köríven helyet foglalók határozzák meg.

A rövidebb köríven is nagy változások voltak.

2003-ban Raj Tamással, Donáth Lászlóval és Iványi Gáborral indítottuk beszélgetéseinket, akik más vallást és felekezetet képviseltek, de abszolút azonos szellemben közelítettek a problémákhoz. Mindhárman ugyanahhoz a politikai-ideológiai táborhoz tartoztak és a civil életben is barátság kötötte össze őket. Érdekes volt tapasztalni, hogy mindeközben nagyon határozottan megmutatták a maguk nézetrendszerét.

A papok és tanítók kiválasztásában fontos szerepe volt annak, hogy a zsidóságon belül különös félelem és szorongás volt érzékelhető.. Az induláskor ezért erős volt bennünk a vágy, hogy mutassuk meg a szorongóknak, nincs mitől tartaniuk. Mára eljutott addig a Papolás, hogy azt mutassuk meg, hogy „a sokszínűség az szép”.

Ehhez igazodik, hogy 2005-2006-tól tágítottam a meghívottak körét. Attól kezdve, katolikus, protestáns és buddhista papok és tanítók is rendszeresen részt vettek a beszélgetésekben, 2007-től pedig az iszlám képviselőivel bővült a kör (a rövidebb körív).

A Papolás közönsége és érdeklődési köre is megváltozott, kinyílt a kör. BESZÉLGETŐKÖR. Az első időszak sokkal inkább arról szólt, hogy a „hosszabb köríven” helyet foglalók „közönségként” vettek részt a beszélgetéseken, „védelemért folyamodtak”, „segélykiáltásokat” fogalmaztak meg, a papok és tanítók pedig igyekeztek oldani az alaptalannak, túlzónak érzett félelmeket, „buksit simogattak”. Mára inkább a másik megismerésének lehetőségéről, a vélemények kifejtéséről, megvitatásáról szól –sokkal nyitottabb, sokszínűbb – a Papolás.

A témaválasztás is változott. Negyedik évada nemcsak (illetve nem feltétlenül) pillanatnyi aktualitásokhoz kötődő témákat, hanem nagyobb – európai vagy egyetemes - léptékű, általános érvényű problémákat beszélünk meg.

Fennáll a veszély, hogy párbeszéd helyett egymás mellett elbeszélés alakul ki. Vagyis: a meghívottak nem szállnak vitába egymással, óvakodnak más felekezetek és egyházak, más hitek minősítésétől, mindenki megmarad a maga álláspontjánál. Ön is így látja?

P.Á.: Nem a másik megalázása vagy legyőzése, de még csak nem is a meggyőzés a cél. A megmutatkozásra, a különböző álláspontok bemutatására figyelünk. Szerintünk nincsen nagyobb igazsága egyikünknek sem. Mindannyiunk igazsága épp oly fontos, mint a magunké. Épp olyan értéke van az egyik ember (pap, tanító, közember) álláspontjának, mint a másikénak, a harmadikénak, a negyedikének... A Papolás a másik tiszteletére, elfogadására épít.

Attól nem lesz jobb senkinek sem, ha a meghívottak, akár a papok és tanítók, egymásnak esnek.. Ez lényeges a Papolásban. Úgy érthetjük ezt, hogy viták provokálása, a különbségek kiélezése helyett a Papolás elsődleges célja az ismeretterjesztés, a téves ismeretek és előítéletek oszlatása?

P.Á.: A Papolás nem önképzőkör, nem tudományos ismeretterjesztés és nem tanfolyam. Az is igaz viszont, hogy bár nem a felvilágosítás a fő cél, fontos hozadéka a Papolásnak, hogy ahol ismerethiányt érzékelünk, ott – ha a közösség erre tart igényt – nem szabunk gátat a résztvevők tudásvágya kielégítésének. Fontosnak tartom, hogy ez egy olyan BESZÉLGETŐKÖR, amelyben a papok és tanítók nemcsak a maguk álláspontjának kifejtésére, hanem a másik álláspontjának a végiggondolására is igényt tartanak. Egymástól is gyakran és szívesen kérdeznek. És a kör minden pontján ülők ugyanezt megtehetik. Egyenrangúak. Itt újra hangsúlyozom: nem esetlegesen választom ki a papokat és tanítókat. Olyanokat kérek fel, akik nemcsak nagy tudásúak, de toleránsak, nyitottak is. Akik nem akarják mindenáron lenyomni a másik torkán a maguk álláspontját.

Miről szól a következő Papolás?

P.Á.: „A nő hiányáról”. Arról, hol van a nő helye, hol nincs. Ha nincs, miért nincs. Ebben a kérdésben (is) különösen érdekes a vallások szerepe.

Ezzel a témával kapcsolatban kapásból számos úgymond kényes kérdés vethető fel. Hol a nők helye a társadalomban a világvallások szerint, elismerik-e a tanuláshoz, karrierhez való jogukat. Mit mondanak – például - a fogamzásgátlásról? Van olyan nagy egyház, ahol a cölibátussal kapcsolatban is fel-fellángolnak a viták. Terítékre kerülnek ezek?

P.Á.: Messzebbről indulok, más közelítésből készülök a beszélgetésre. Még a matriarchális elven szerveződő zsidó társadalomban sincs helyük a nőknek a közéletben. A vallások többségében nem lehet nőből vezető. A nők szerepe behatárolt – és ez a helyzet átörökítődött napjainkig, a közéletben. Nézze meg például a politikát, a tudományos életet… satöbbi. Távolabbról indulunk tehát, azt vizsgáljuk, hogy hányadán állunk az emancipációval. Nem látszik, hogy az egyre nagyobb teret kapó vallások ebben előre akarnának lépni. Abszolút nem érzem progresszívnak a vallások szerepét. Sokat kellene tenniük, hogy mindez megváltozzon.

Hogyan változik, milyen módon bővülhet a meghívott papok és tanítók köre a jövőben?

P.Á.: Többször előfordult már, hogy valaki újabb felekezet képviseletében jelentkezett. Mindenkinek azt mondtam, hogy ez egy nyitott BESZÉLGETŐKÖR. Ha valaki úgy érzi, hogy van érdemi mondanivalója, jöjjön. Volt már olyan alkalom, hogy a „hosszabb körívben” volt élénkebb a párbeszéd. Ha megjelenne körünkben egy új beszélgetőtárs, aki visszatérően meghatározná a beszélgetést, biztosan integrálnánk a „rövidebb körívbe”. Megjegyzem, nincs azonban igazán jelentősége annak, ki melyik köríven ül, mert a mi párbeszédünkben mindenkinek a maga által választott szerepe van. Ennek csak a közösség döntése szab gátat. A papok és tanítók is gyakran mondják el a bemutatkozáskor, azért jönnek el, mert jó itt lenni.

Oldódtak valamelyest az egyes vallásokra, felekezetekre rásütött előítéletek? A világpolitikai konfliktusok tükröződéseként mostanában különösen az iszlámmal kapcsolatosan lehetnek jelen kitartóan a téves általánosítások.

P.Á.: Ez valóban így van. Az ismerethiány és az előítéletesség ezzel a vallással szemben a legnagyobb. Büszkén mondhatom azonban, hogy a többi vallás képviselői mindig megvédik az igaztalanul támadott vallás képviselőjét. Olyannyira eredményes volt ez, hogy azok, akik rendszeresen támadóan léptek fel, kötekedtek, elkoptak a Papolás beszélgetéseiről.

A kérdés feltevése egyébként nyitott kapukat dönget, régóta érlelődik bennem egy másik sorozat indításának gondolata. „Mások, másik, más” munkacím forog a fejemben. A sorozat (ezt is annak szánom) ismeretlen vagy alig ismert, némelyekből ellenérzést, esetleg félelmet kiváltó, okkal vagy ok nélkül támadott közösségek bemutatkozásának volna fóruma. A következő évadtól a Papolás mellett ezzel szeretnék hozzájárulni a párbeszédhez. Annak a mániámnak a megvalósításához, hogy segítsek abban, hogy szóba álljanak egymással az emberek.

Végül egy személyes jellegű kérdés. Pap Ágnes, mint objektív, kívülálló moderátor vesz részt a Papolásban? Mi az ön személyes pozíciója ezekben a beszélgetésekben? Egyik valláshoz vagy felekezethez sem kötődik jobban a többinél?

P.Á.: Természetesen van véleményem, de ez remélhetőleg csak a témaválasztásból és a meghívók szövegéből derül ki. A beszélgetésekben moderátori szerepet vállalok, amellyel a lehető legtöbb, legkülönbözőbb vélemény megfogalmazását segítem elő. Az én véleménynyilvánításom itt abban merül ki, hogy – figyelemmel a közösség érdeklődésére – lehetőleg mindenkinek szót adok.

Ami a vallási kötődésemet illeti, picit bonyolultabb a helyzet. Zsidó vagyok. Hogy ez mennyire határozza meg a gondolkodásomat és a tetteimet – a Papolásban is –, arról a többieket kellene megkérdezni. Én csak a törekvésemről tudok beszámolni, ami ebben a programban is arra irányul, hogy legfőbb identitásom – hogy ember vagyok (vagy ha úgy jobban tetszik: humanista) – mutatkozzon meg mindenben. Ezen kívül még sokfajta identitásom van: nő, anya, intellektus, zsidó… sorolhatnám, de ezek másodlagosak. A másokhoz fűződő viszonyomban is.

Számomra nem annyira fontos, hogy valaki ilyen vagy olyan vallású, hogy ez vagy az a politikai-filozófiai meggyőződése, hogy férfi vagy nő, felnőtt vagy gyerek. A tekintete érdekel, a kézfogása… az embersége.