Papcsák Ferencet javasolják a jegybanki felügyelőbizottság élére
Az elmúlt három és fél évben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szellemében járt el a jegybank felügyelőbizottsága - mondta Papcsák Ferenc, a Fidesz-KDNP frakció által a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Felügyelőbizottságának élére újból jelölt elnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén hétfőn, ahol a képviselők tíz igen, 4 nem szavazattal megszavazták a jelölését.

A gazdasági bizottság ülésén a képviselők szintén tíz igen, 4 nem szavazattal arról is döntöttek, hogy a KDNP által jelölt Szényei Gábor Andrást, a Fidesz-frakció által jelölt Madarász Lászlót és a Jobbik által jelölt Nyikos Lászlót újból javasolják felügyelőbizottsági tagnak.
Az MSZP, a Párbeszéd és a DK által jelölt Mártha Imre Edgár jelölését 4 igen, 10 nem szavazattal elutasította a bizottság.
Papcsák Ferenc 2010 júniusa és novembere között elszámoltatási biztos volt, 2010 és 2014 között pedig Zugló polgármestere. Amint azt megírtuk, hónapok óta felügyelőbizottság nélkül működik az MNB, mivel az új parlament megalakulásával lejárt a felügyelőbizottság mandátuma.