„Pálffy István árnyékra vetődött”
A Haza és Haladás Egyesület szerint Pálffy István KDNP-s képviselő „árnyékra vetődött”, amikor az egyesület családi adókedvezményre vonatkozó javaslatát bírálta szerdai sajtótájékoztatóján.
Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Bajnai Gordon „csapatának” indítványa azt tartalmazza, hogy a családi adókedvezmény a legjobban keresőknél csak egy sávhatárig lenne elérhető, és ezt négyszázezer forintban határoznának meg. Szerinte a javaslat megvalósulása esetén mintegy 90 milliárd forintot vennének el éves szinten a gyermekes családoktól és 15 milliárd forintot a nagycsaládosoktól; az indítvány a háromgyermekes középkereső családokat sújtaná.
A Haza és Haladás Egyesület minderre közleményben reagált, kijelentve: Pálffy István valójában az Orbán-kormány családi adókedvezmény-rendszerét bírálta kemény szavakkal, a jelenlegi rendszerben ugyanis az a család kap több adókedvezményt, amelyik többet keres, és az kap kevesebbet, amelyik szegényebb.
A Haza és Haladás által javasolt családi adókedvezmény rendszerre épp azért van szükség, hogy ezt az igazságtalan helyzetet felszámolja – írták. „2014 után beépítünk egy felső jövedelmi plafont, amely fölött egy család már kevesebb adókedvezményre jogosult annak érdekében, hogy a kevésbé tehetős családoknak több jusson. Mert mi olyan Magyarországot akarunk, ahol az adórendszer nem tartja vissza a családokat egy újabb gyermek vállalásától úgy, ahogy ma még visszatartja” – áll az egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.