Bíróság előtt a gyermekbántalmazó óvónő ügye

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal az óvónővel szemben, aki fegyelmezési céllal legalább 9 óvodást bántalmazott, volt, akit többször is.

2023. május 15., 12:11

Szerző:

 A vádirat szerint az egyik megyebeli kistelepülésen óvónőként dolgozó vádlott 2018. és 2021. közötti időszakban fegyelmezési céllal több gyermek vonatkozásában nem tett eleget a nevelése alatt álló kiskorúak felügyelete, gondozása körében az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményének – áll a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A nő 5 kiskorút, amikor nem fogadtak szót, indulatos állapotba kerülve többször is bántalmazott, így volt, akit megpofozott, nyakon ütött, megütött. További négy óvodást az elkövető hasonló okból legalább egyszer bántalmazott. Az esetek többségében a kiskorúak látták amikor a vádlott a másikat így fegyelmezi. A vádlott cselekményét kiváltó okok között szerepelt többek között az, hogy az óvodás dülöngélt a székkel, ebédlőasztalnál nevetgélt, nem figyelt a vádlottra, nem tudott elvégezni egy feladatot, ballagási próbán nem megfelelően táncolt vagy mert nem kért főzeléket. Az óvónő cselekményével több kiskorú testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A járási ügyészség a nőt többrendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: GODONG / BSIP / BSIP via AFP)

2023. május 29., 21:02

Ráadásul hat egymást követő napot tölthetnénk otthon a karácsonyi héten a Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss tervezete szerint. Lenne ugyanakkor három olyan szombat is, amikor dolgozni kellene.

2023. május 29., 20:46

Halálos motorbaleset történt a fővárosban a Gyáli úton hétfő délután, az utat a Könyves Kálmán körútnál lezárták – tudatta a rendőrség a honlapján.

2023. május 29., 16:23

Novák Katalin részt vett a csíksomlyói búcsún, és látogatásának helyszíneiről folyamatosan beszámolt a közösségi oldalán. A „nem megfelelő nyilvános üzenetek” miatt a román külügy tiltakozott Magyarország bukaresti nagyköveténél. A Sándor-palota szerint a „román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan”.