Ötszáz a pápazászló

Szép nyári nap és valami népünnepély van a városban, talán augusztus 20-a – ez volt a benyomása annak, aki a tömeggel együtt kívánt részt venni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, amelyet Ferenc pápa celebrált.

Már az Oktogonnál rengetegen vannak. A kordonok előtt egyszerre többen próbálják meg kideríteni, hogyan lehet bejutni a misére. A szervezők a mellékutcák felé terelik az érdeklődőket. A nyomasztó tömeg azonban nem úgy néz ki, mintha valóban istentiszteletre jött volna, többségüket – ruházatuk alapján – be se engednék a templomba, pláne nem kutyával, márpedig azok is részt vettek az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén.

Már az Aradi utca sarkánál feltűnik az első perecárus, befordulva pedig egy magyar trikolórt és vatikáni zászlót kínáló asztalba botlunk, amely mögött egy hivatásának megfelelő orgánumú férfi ordít fel félpercenként, hogy „ötszáz a pápazászló!”

A kordonokkal szektorokra osztott Andrássy útra csak regisztrációval, jegy nélkül a Rózsa utcánál lehetett bejutni. Sőt, akár regisztráció nélkül is. Mindenféle akadály nélkül járkáltak ki és be a résztvevők. Fontos emberbe éppen ezért nem is lehetett belefutni, Ferenc pápát is csak kivetítőn lehetett látni, már ha az ember kiment érte a napra. A hamisítatlan római hangulatról a tömegben elvegyült zsebesek gondoskodtak.

A tömegben tizenéves cserkészek keresik a helyet, ahonnét jobban látni. A a sarki cukrászda teraszán pedig huszonéves cserkészek cigarettáznak. Nem ők az egyetlenek, akik néha szünetet tartanak az árnyékos mellékutcában. Akinek volt esze, hozott magával összecsukható kisszéket. Akinek nem, annak marad a járdaszegély, a készültségben álló mentőautó hátsó ütközője (fellépője?) vagy a cukrászda asztalai melletti székek.

Vajon hányan vannak a tömegben azok, akik csak mindenhová odacsődülnek, ahol történik valami – nehogy bármiről lemaradjanak – és hányan, akik direkt a misére jöttek, vagy legalább tisztában vannak azzal, hogy voltaképpen egy istentiszteleten vesznek részt? – kérdezi magától az ember, miközben tippelget. Az eredmény kellemes csalódás. Az alapján, hogy ki tudja az imák szövegét és hányan veszik magukhoz az oltáriszentséget, sokkal többen, mint azt szemre meg lehet ítélni. Amikor feltűnik a tömegben egy-egy egyenruhás cserkész, kezében olyan zászlóval, amely mint egy golfpályán a lyukakat, úgy mutatja merre lehet áldozni, szépen felfejlődnek sorba a miniszoknyás lányok, a rövidnadrágos, tetovált fiúk és az ázsiai turistacsoportról is kiderül, hogy alighanem a pápai miséért utaztak Budapestre.

Ferenc pápa beszédekor az addig elfolyó, széthúzódó tömeg újra sűrűsödni kezd, a mellékutcákból visszatérnek a hűsölők, az Andrássy út közepén pedig jelentősen lecsökken az emberek közötti távolság. Kizárólag innen látni a kivetítőt és a magyar feliratozást, amely néha gyorsabb, mint a pápa beszéde. Pár embernek könnyek folynak az arcán. Látni, ők ezért jöttek.

„Na, ez már a Hol szent Péter zsírba' térdel, most induljunk!” – fordul a katolikus belső poénnal családjához egy rutinosabb úriember, aki vélhetően szeretné elkerülni a legnagyobb tumultust. (A pápai himnuszként ismert egyházi ének – amely nem egyezik a Vatikán hivatalos himnuszával –, szövege valójában úgy hangzik, hogy „Hol Szent Péter sírba téve…”) Aki a Boldogasszony anyánkat is megvárta, az legfeljebb a kerülőútban bízhatott, ha nem akart emberi dugóba keveredni. A tömeggel ellenkező irányba indulva azzal az értékes tapasztalattal is gazdagabbak lehettünk, hogy a Körönd és a Hősök tere között már ezer forint a pápazászló. Igaz, biztos megéri, hiszen közelebb került a pápához, mint mi.

(Kiemelt kép: Fotó: 168/Dimény András)