Ötezer forintért ígér koronavírus elleni vakcinát egy magáncég, eljárás indult ellene

Nem tiszta, honnan tud vakcinákat szerezni a Nemzetközi Oltóközpont Kft, amikor azokat jelenleg csak az államok vásárolhatják.

2021. március 18., 16:12

Szerző:

Eljárást indított a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya a magán-egészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a koronavírus elleni vakcinák beadására.

Azt vizsgálják, hogy a Nemzetközi Oltóközpont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, valamint a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e. A társasággal szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, azonban az országos oltási stratégia fejleményei miatt ismét vizsgálatot indítottak.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra is kötelezte a céget: többek között választ vár arra, hogy eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, és mikorra várható az oltás megkezdése a társaság részéről. A magán-egészségügyi szolgáltatónak nyilatkoznia kell arról is, hogyan és kitől kívánja megvásárolni a vakcinát, különös tekintettel arra, hogy jelenleg csak az államok képesek a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Bús Csaba)