Öt mentőegység esett ki a segítségnyújtásból egy félinformáció miatt
Kérést tett közzé az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán, leírva egy esetet, amelyből remélik, hogy a segítségkérők okulnak:
„Balesetet látott ezért segítséget hívott egy autós a 68-as főútra csütörtök délelőtt 10 óra körül. A bejelentő azt mondta, egy kisbusz és egy személykocsi ütközött össze, ám több információja nincs mert nem állt meg és nem tájékozódott hanem továbbhajtott a helyszínről. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta az eseményt és feltételezve, hogy a járművekben többen utaztak, így 5 mentőegységet, köztük roham- és esetkocsit, valamint mentőautókat indított a balesethez. Csak a helyszínen derült ki, hogy bár valóban karambol történt, de jóval korábban. A hajnali órákban. Az eset miatt a mentőegységek a körülmények tisztázásáig kiestek a betegellátásból, ez hatalmas időveszteséget jelenthet egy valóban rászorulónak. Kérjük, aki bejelentést tesz ne távolból, látatlanul tegye! Próbáljon több információt nyújtani a mentésirányítónak, hogy ő a megfelelő erőket tudja segítségül küldeni. Néhány másodperc alatt rendkívül fontos kérdéseket tisztázhat, kezdve a sérültek számától, a sérülések súlyosságáig, vagy – mint ebben az esetben – szükség van-e egyáltalán segítségre”.