Őszintén a rákról

– Egyre többet tudunk a rákról, mégis változatlanul rettegünk tőle.

Demeter Jolán: Régen valóban úgy volt: ha valakinél daganatot diagnosztizáltak, voltaképp várhatta a halált. Ám manapság folyamatosan fejlesztenek ki újabb és újabb hatóanyagokat, amelyekkel nem csak kezelik, részben gyógyítják is a különféle rákbetegségeket. Nekem volt már emlőrákom, pár éve tüdőrákom – egymástól függetlenül. Mégsem félek. Megvagyok. Fel kell oldani magunkban a szorongást.

– Kétségtelen: soha nem szabad feladni.

Lengyel Zsolt: Ha a beteg feladja, az orvos hiába tesz bármit is. Szerencsére a betegek inkább ragaszkodnak az élethez.

– Az életkor előrehaladtával gyakoribbak a daganatos megbetegedések?

D. J.: Idős korban az immunitás minden betegséggel, sajnos a daganattal szemben is csökken.

L. Zs.: Elméletileg a nyolcvan-kilencven évesekben sokkal gyakoribb a daganat, mint a fiatalabbakban. Például a nyolcvan év fölötti férfiak 70-80 százalékának van prosztatarákja. De ha nincs manifeszt áttét, nem is biztos, hogy tudnak róla, és esetleg hamarabb meghalnak más betegségben. Ezek tények. Miként az is: az emberben legalább kétszázhúszféle rosszindulatú daganat lehet.

– Kétszázhúszféle? Honnan ez a szám?

L. Zs.: Az ember anatómiájából és szövettanából adódik: legalább ennyi különféle szövetünk van. Régen a rák valóban fatális betegség volt, halálhoz vezetett. Mondjuk, a hererák még a hetvenes években is halálos diagnózis volt egy fiatal férfi esetében; 90 százalékuk meghalt egy éven belül. Mára az arány megfordult.

– De most sem mindegy, mikor fedezik föl a daganatot.

L. Zs.: Nem mindegy. Az onkológia fő törekvése ma: a daganatos betegségeket krónikus betegséggé tenni. Egyfajta egyensúlyt létrehozni a daganat és a szervezet között, és az egyensúlyt minél tovább fenntartani. Jelenleg a legtöbb rák – hál’ istennek – krónikus betegséggé tehető.

– Azt mondta: kétszázhúszféle daganat lehet. De ha ennyi minden elromolhat bennünk, akkor csak van valamilyen közös oka is mindennek, nem?

L. Zs.: A hatvanas években azt kutatták, a rosszindulatú betegségeket vírus okozza-e. Abból indultak ki: például a szarkómavírus egyértelműen rákot okoz a csirkében. És keresni kezdték: az emberben hol vannak az úgynevezett onkogén vírusok, amelyeket ha elkapunk, biztosan rákos lesz valamely szövetünk. Nem találtak ilyet. Aztán kezdtek jobban kutatni, s kiderült: az egész folyamat lényegesen sokrétűbb, nem lehet egyetlen kiváltó okot találni. Annyi biztos: olyan hibák keletkeznek a DNS-ben, az örökítő anyagban, amelyek kontrollálatlan sejtosztódáshoz vezetnek.

– De ezek a hibák miért keletkeznek?

L. Zs.: Nem tudjuk még ma sem. Azt már korán felismerték: a rák keletkezésében nagyobb a külső hatások szerepe, mint az ember genetikájáé. A rosszindulatú betegségeknek csak egy százaléka a genetikailag meghatározott rák.

– Tehát 99 százalékban külső hatások miatt alakulhat ki?

L. Zs.: Igen. De a hibák a DNS-ben keletkeznek. Valakiben kialakul, valakiben nem alakul ki. Olyan, mint a lottó. Van, aki egész életében játszik, de sosincs ötöse. Másnak meg az első szelvénye telitalálatos.

– Demeter Judit említette az előbb, nála pár éve tüdőrákot diagnosztizáltak. Ön dohányzott?

D. J.: Sosem. De a családomban van halmozódás. Édesanyámnak négy rosszindulatú daganata volt, édesapámnak egy. És az egyik bátyám fiatalon meghalt veserákban. Talán mégiscsak számít a hajlam a daganatra.

– Nekünk is van saját felelősségünk a rák kialakulásában? Hiszen a külső hatásokat valamelyest mi magunk is befolyásoljuk.

D. J.: Mindenkinek azt javaslom: egészségesen éljen, ne hízzon el, egészséges ételeket fogyasszon.

– Az idegrendszer, a mentális állapot nem befolyásoló tényező?

D. J.: Nem.

L. Zs.: Szerintem pedig az ideg- és az immunrendszer összekötődik.

– Simon Tamás professzor, a Magyar Rákellenes Liga elnöke szinte jelmondatként fogalmazta meg: a rák nem vár. Vagyis a rák kezelésénél rendkívül fontos az időfaktor.

L. Zs.: Egyetértek. Csakhogy a magyarokra jellemző a halogatás. Akkor is, amikor orvoshoz kellene fordulniuk. A halogatás itt is rossz stratégia.

– De egyáltalán: hogyan jut ma Magyarországon diagnosztikához a beteg? Ugye mostantól két hét van CT-re, MR-re. Lehet ezt teljesíteni?

D. J.: Ezt az egészet nem értem. A beteg nem mehet el rögtön az Országos Onkológiai Intézetbe. A háziorvosnál kell jelentkeznie.

– És ő adhat beutalót CT-re, MR-re?

D. J.: Sajnos nem. Különben sem biztos, hogy a háziorvoshoz azonnal bejut. Mondhatja azt is a háziorvos, jöjjön vissza két hét múlva, akkor meg közlik vele, forduljon szakorvoshoz. Megesik: bonyolultabb vizsgálatra két hónapot is várni kell. De a CT-hez is elég nehéz hozzájutni, rengeteg beteg vár CT-re. És nem tudjuk, van-e a páciensben daganat, amíg nem vizsgáljuk meg. Na de egyszerre nem lehet mindenkit megvizsgálni. Az MR-re, más vizsgálatokra pedig még többet kell várni. Különben nem csak nálunk, például Londonban is.

– De tényleg a CT-n múlik az egész? Mert amúgy van elég orvos? Van elég műszer? Van elég pénz?

L. Zs.: Teljesen igaza van. Épp ez a három dolog hiányzik. Érthetetlen, hogy most kiragadják a daganatos ellátás folyamatából a képalkotó diagnosztikát, azon belül is CT-t meg az MR-t, mintha csak ilyen módon lehetne daganatot diagnosztizálni, s azt mondják, ha két héten belül elvégezzük, az jelentősen javítja a rákbetegek vagy a potenciális daganatos betegek életesélyeit. De nem itt csúszik el a terápia. Az OEP saját statisztikája szerint tüdődaganatnál ötven nap az átlagos idő a gyanú felmerülése és a kezelés elkezdése között. De az is idő, amire összeáll: mivel kezdjük a kezelést, be kell osztani a beteget attól függően, hogy műtét jön vagy előzetes kemoterápia, sugárterápia. Ez hosszú folyamat, az első lépés lehet: az ember elmegy a háziorvosához, akinek a fejében ki kell gyulladnia a nagy piros lámpának adott tünetek kapcsán.

– Aztán ha a vizsgálatok mégsem erősítik meg a daganat gyanúját, a diagnosztikát nem téríti meg az OEP. Ez szakmailag nonszensz. Az orvosok mégsem tiltakoznak.

D. J.: Azt hiszem, ezt már valahogy szépítette is a kormány...

– Mivel szépítették? Eltörölték az onkológiai betegeknél a volumenkorlátot? Nem hallottam erről...

D. J.: Én azt hallom: olyan döntést akarnak hozni, hogy akinél a rosszindulatú daganat gyanúja felmerül, az első vizsgálatot az Országos Onkológiai Intézet mindenképpen elvégzi.

– Ahhoz talán bővíteni kell az intézetet. Mert ott ez nem fog menni.

D. J.: Igen, szóval ez elképesztő! Előbb beszélnek, aztán gondolkodnak.

L. Zs.: Átgondolatlan volt ez. Szerintem el fogják felejteni, mert megoldhatatlan. De akár örülhetnénk is...

– Komolyan? Miért?

L. Zs.: Például azért: másként foglalkoznak az egészségüggyel, nem úgy, hogy hol lehet belőle még lecsípni. Másrészt: ha sürgetik, hogy a diagnosztika készüljön el két héten belül, akkor bizony meg kell fizetni a patológusokat, és kellenek eszközök a mintavételekhez. Azaz: legyen elég orvos, legyenek megfelelő eszközök, s akkor a daganatos betegek kezelése tényleg hamarabb elkezdődhet.

– Az orvoshiány az onkoradiológiát mennyire sújtja?

D. J.: Nagyon.

– Európában is kevés a radiológus?

L. Zs.: Igen.

– Mert ezek szerint az egész világon sokkal több a daganatos beteg?

L. Zs.: Az USA nyugati és keleti partján egy radiológus évente több százezer dollárt keres fizetésként. Van, ahol a havi fizetése ötvenezer dollár. Ezekre a helyekre nagyon sokan akarnak menni. Úgyhogy általános vándorlás van a világban. Angliából mindenki az Egyesült Államokba megy, az egykori brit gyarmatokról meg Kelet-Európából Angliába, és így tovább. Ez Magyarországon is érezteti hatását: kevés a szakorvos.

– És miért ilyen szelíd a szakma? Miért tűrik el, hogy stadionokra, másra vannak milliárdok, ám az egészségügyből folyamatosan kivonják a pénzt? Az ápolónők már kimennek az utcára, de az orvosok hallgatnak.

L. Zs.: Az orvostársadalom egy része a lábával szavaz: külföldre mennek. Aki viszont itthon marad, olyan helyzetbe kerül, amelyben nincs választása. Tovább dolgozik a munkahelyén. Mégsem mehet a McDonald’sba szendvicset árulni.

D. J.: Való igaz: amióta én orvos vagyok, orvosok nem tüntettek. Másrészt: a legtöbb szakmában lehet sztrájkolni, de az orvos miként sztrájkoljon? Ne lássa el a betegeket? Ez képtelenség. Ám azzal egyetértek: képtelenség ezzel visszaélni is.