Orbánék terve saját Alaptörvényükbe ütközhet

A Párbeszéd Magyarországért (PM) az alapvető jogok biztosától kéri, hogy kezdeményezzen alkotmánybírósági felülvizsgálatot az állami termőföldek tervezett privatizációjáról.

2015. október 4., 05:07

Szabó Rebeka, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton az MTI-nek azzal indokolta kezdeményezésüket, hogy szerintük a kabinet szándéka alaptörvényellenes.

Hangsúlyozta, az állami földek értékesítése – a földhaszonbérletek tapasztalata alapján – tönkretenné a termőterületeket, az alaptörvény ugyanakkor egyértelműen állami feladatként jelöli meg azok védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára.

A PM politikus közölte, pártja a fővárosban és vidéken is részt vesz a földprivatizáció ellen hétfőre hirdetett ellenzéki tüntetésen.

Szabó Rebeka emellett elfogadhatatlannak nevezte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon korábbi bejelentését, amely szerint elmarad a lakossági épületek energetikai korszerűsítésére kiírt uniós pályázat. A PM elnökségi tagja úgy fogalmazott, a kormány ezzel meghosszabbítja a magyar lakosság „energiaszegénységét”.