Orbánék emelik a tétet: megmondjuk, ki jár jobban

Szinte naponta érkeznek új hírek a devizahitelek kapcsán, még mindig nagy a bizonytalanság, milyen lépésekre számíthatunk még, és azoknak milyen következményei lesznek. A most elfogadott első csomagot az utolsó pillanatban is módosítgatták, részben pontosították, részben új elemek kerültek bele.

Az már korábban világos volt, hogy a Kúria döntése alapján tisztességtelennek minősített szerződési pontok korrekciójából a végtörlesztésesek kimaradnak, ők legfeljebb peres úton próbálhatják meg érvényesíteni esetleges követelésüket. Az ő kihagyásuk ezzel együtt korrektnek nevezhető, mivel ők rendkívül kedvezményes feltételek mellett és árfolyamon törleszthettek, átlagosan 3 millió forintot nyertek, ami 370 milliárdba, ezen belül 110 milliárd adófizetői forintba került. Kevésbé érthető viszont, miért hagyják ki a korrekcióból azokat, akik törlesztési képtelenségük miatt az Eszközkezelőnek adták el a lakásukat: ők eddig csak veszítettek, beleértve a tulajdonukat is, tehát fő áldozatai a tisztességtelenségnek. Ők miért nem kaphatnak kompenzációt?

Érdekes az a módosítás is, amely szerint a 2004. május elseje után kötött és még érvényben lévő, vagy öt éven belül megszűnt szerződésekre vonatkozik a törvény. Az világos, hogy valamilyen elévülési határidőt szabni kellett, de ez a dátum légből kapottnak látszik, az uniós csatlakozásra való hivatkozás nem releváns, mert annak semmi köze a devizahitelezéshez. Különös az a kiegészítő rendelkezés is, amely a várható bírósági döntésekig megtilt bármilyen hitelkamat emelést. Mivel a jogviták eleve az elmúlt időszakra vonatkoznak, egy mostani esetleges kamatemelés semmiben nem befolyásolja azokat, tehát ez a kikötés értelmetlen, de a fő baj vele az, hogy a hatalom közvetlenül nem avatkozhat bele a piaci kamatok alakulásába, mert ezzel rendkívül veszélyes precedenst teremt.

A parlament által elfogadott korrekciós csomaggal nagyon jól jártak az autóvásárlók: bár nagy részük már visszafizette a kölcsönt, ők akár a pénzük egyharmadát is visszakaphatják, feltéve, hogy öt éven belül szűnt meg a szerződésük.

Kevesebbet nyernek a lakáscélból eladósodottak, ők a terheik nagyjából 20 százalékos csökkenésére már biztosan számíthatnak. Hogy mennyi lesz a terhek végleges lefaragása, az a forintosítás feltételeitől függ, amelyekről ősszel születik döntés. A kormány itt egyre emeli a tétet, Rogán Antal legutóbb már akár 40 százalékos törlesztőrészlet csökkenést ígért, ami magasabb minden eddigi becslésnél.

A kulcselem az lesz, milyen árfolyamon váltatják át forintra a szerződéseket. A Kúria kimondta ugyan, hogy az árfolyamkockázatnak az ügyfélre való hárítása nem tisztességtelen, ennek ellenére a nyilatkozatokból az látszik, hogy Orbánék ennek jelentős hányadát szintén a bankokra akarják terhelni.

Számoljunk: a 2008 közepéig született devizaszerződések megkötésekor az átlagos forintárfolyam a svájci frankkal szemben 165 volt, ma 255, a különbség tehát 90 forint. Mivel az esetek több mint 90 százalékánál a szerződések svájci frank alapúak, az egyszerűség kedvéért a kalkuláció alapjának tekintsük a teljes, jelenleg három és félezer milliárd forintnyi hitelállományt. Ha a forintosításkor az árfolyamból az ügyfelek 10 százalék kedvezményt kapnának, az 350-360 milliárd forintot jelentene, 20 százaléknál – Rogán nyilatkozatából matematikailag ez derül ki – már 720 milliárd lenne a különbözet. Ez utóbbi esetben az átváltás 200-210 forint per svájci frank kurzuson történne, ha pedig a végtörlesztési 180 forint lenne a határ, a tét ezermilliárd fölé nőne.

Ha ehhez hozzátesszük az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés korrekciójából származó kb. 4-500 milliárdra becsült összeget, a végszámla elérheti akár az 1500 milliárdot is, ha pedig Rogán ígéretéből indulunk ki, hozzávetőleg 1100 milliárd forint jöhet ki.

Ha ezt teljes egészében a bankokra terhelik, megroppanhat a hazai bankrendszer. Könnyű rájuk mutogatni és mindenért őket tenni felelősnek, de ne feledkezzünk el két fontos tényezőről. Az egyik az, hogy a forint gyengüléséről nem ők tehetnek, sokkal inkább Orbánék unortodox lépései: a 2010-es választások idején egy svájci frank 170 forintot ért, ma 255-öt, egy euró 265 forintot, ma 312-t. Ha nem gyengítik le ennyire a valutánkat, és/vagy ha a végtörlesztés helyett már 3 éve előállnak a mostani megoldással, kevesebb, mint feleennyiből ki lehetett volna vezetni a devizahiteleket, sokkal kevesebb kockázattal és sokkal több előnnyel. Ennél azonban fontosabb volt Orbánék számára az adórendszernek a módosabbak érdekeinek megfelelő átalakítása, a saját holdudvar helyzetbe hozása, vagy például Mol-részvények vásárlása potom 500 milliárd forintért /amin azóta 200 milliárdot bukott az állam/.

A másik nagyon fontos tény, hogy a bankrendszer a lakosság és a vállalkozások pénzével gazdálkodik, azaz az egész országot érintik közvetlenül vagy közvetve a veszteségei. Látszik ez a banki költségek és a betétkamatok, valamint a hitelezés alakulásában. Ez utóbbi a válság és a különadók miatt már most is a mélyponton van, és gátolja a vállalkozások növekedési lehetőségeit. Egy normálisan működő piacgazdaságban kulcsszerepe van a banki hitelezésnek a likviditás javításában és a beruházások ösztönzésében. Mindkettő elengedhetetlen a tartós bővüléshez és a fenntartható növekedéshez. Ha az állam politikai és más haszonszerzési célokból kivérezteti a bankrendszert, annak előbb vagy utóbb mindenki a kárát látja.

Az biztos, hogy amennyiben a bankok ezermilliárd forintot meghaladó veszteséget szenvednek el a devizahitelek kivezetésével, komoly tőkepótlásra lesz szükségük, amelyet ha meg is lépnek, működésüket kénytelenek lesznek a veszteségek kompenzálására koncentrálni. Az elmúlt három évben az itteni kiszámíthatatlanságnak köszönhetően a GDP hatodának megfelelő pénz menekült ki a hazai pénzügyi szférából. Ezzel az egész ország, az egész gazdaság veszített, és nem a bankok. Úgy tűnik, hogy ez a folyamat nem lassulni, hanem gyorsulni fog, ha a kormány minden veszteséget egyoldalúan a bankokra hárít: valóban ezt akarjuk, a többség tényleg így jár a legjobban?