Orbán Viktor továbbra sem hajlandó részt venni a közös európai válságkezelésben
Orbán Viktor Magyarország tiszteletéről biztosította Olaszország új kormányát, amely új migrációs politikájával megvédi Európa külső határait, de nem veszünk át menedékkérőket az olasz partoknál vesztegelő hajókról – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még vasárnap az MTI-vel.
Orbán Viktor ezeket Guiseppe Conte olasz kormányfő levelére írt válaszlevelében közölte.
„Mi magyarok pontosan tudjuk, hogy ez nem könnyű feladat, és, ha valaki ezt teszi, azt folyamatosan támadják” – írta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Magyarország álláspontja évek óta ismert, a magyar kormány a bevándorlók semmilyen szétosztásában nem vesz részt.
„Az illegális bevándorlókat nem szétosztani kell az európai országok között, hanem visszaküldeni oda, ahonnan jöttek, így Magyarország kizárólag ez utóbbiban tud segítséget nyújtani” – olvasható Szijjártó Péter közleményében.
A helyzet pikantériája, hogy továbbra sem akarja senki, hogy Magyarország, ahogyan bármely más európai tagállam „illegális bevándorlókat” vegyen át, a hivatalos menedékkérelmi eljárásokra, s adott esetben a kitoloncolásra szól ez a „befogadás”, az olasz adminisztrációt segítve.
Giuseppe Conte olasz kormányfő ugyanis azért fordult levélben Jean-Claude Junckeren, az Európai Bizottság elnökén és Donald Tuskon, az Európai Tanács elnökén keresztül az EU másik 27 tagállamához, hogy azok „mutassák világos jelét” annak, hogy részt vállalnak a terhekből, és a teljesen legális úton menedékkérők egy részét engedjék kikötni vagy fogadják be.
A levél szerint Málta és Franciaország már tudatta, hogy 50-50 embert befogad. Később csatlakozott Németország is, majd Spanyolország, Portugália és Franciaország is jelezte befogad 50-50 menedékkérőt.
A menedékkérők jelenleg az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex és az olasz hatóságok egy-egy hajóján vannak, melyeket sem Olaszország, sem Málta nem engedett be a kikötőibe. Az olasz kormány méltatta, hogy Madrid, Párizs és Lisszabon szolidaritást vállalnak, Giuseppe Conte üdvözölte azt a kiállást és felelősségvállalást, melyet szerinte Róma mindig is kért Európától, és ami az Európai Tanács legutóbbi brüsszeli ülését követően „valósággá kezd válni”.
„Folytassuk ezt az utat, az emberi jogok tiszteletben tartásával” – mondta Conte az MTI tudósítása szerint, mely arra is kitért, hogy belügyminiszterével szemben az olasz kormányfő később engedélyezte a nők és gyerekek partra szállítását, eddig mintegy 30 embert fogadott Olaszország a két hajóról.
Orbán Viktor reakciója ismét feszültségpontot jelenthet az Európai Néppártban, a Fidesz uniós pártcsaládjában, hiszen annak tagpártjai, amelyek hazájukban kormányon vannak, szinte egytől egyig szolidaritásukról biztosították Olaszországot a menekültválság kezelésében, ráadásul a magyar kabineten kívül egyetlen állam sem zárkózik el ilyen módon a közös európai válságkezeléstől.