Orbán Viktor szerint egy húron pendülünk Szlovákiával

A szlovák és a magyar kormányfő a Karmelita kolostorban tárgyaltak, de nem derült ki, hogy miről.  

2021. június 29., 15:45

Szerző:

Kedden Orbán Viktor és Eduard Heger, szlovák miniszterelnök tárgyalt a Karmelita kolostorban, írja az MTI. A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök kijelentette: 

„Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most.”

A magyar kormányfő közölte, Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot. A magyar kormányfő szerint Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében „egy húron pendül”, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

„Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell” – közölte Eduard Heger. A szlovák kormányfő kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket. Szlovákia miniszterelnöke fontos szomszédként jellemezte Magyarországot. Állítása szerint országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni.

„Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban” 

– fogalmazott. 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.