Orbán Viktor: Szép ország ez, jól lehet benne élni – Így lazít a NER

Sólyom László volt köztársasági elnök nagyon szeret kirándulni, a túrázással hivatali ideje alatt sem hagyott fel. Bejárta az összes hazai nemzeti parkot, s mint mondta, már csak azért is a nyilvánosság bevonásával látogatja meg e természetvédelmi területeket, mert így legalább néhány napig beszél róluk az ország. Az elnököt a Zengő védelmezőjének is nevezték a környezetvédők, többször megmászta a hegyet a bánáti bazsarózsa védelmében.

A rózsaszínű virág azóta is szépen nyílik a hegyoldalban. Ez is valami.

A túrázás azóta Garancsi István személyében jelenik meg a legfelsőbb körökben. Orbán Viktor egyik beszédében így emlékezett vissza arra az időszakra, amikor Garancsiban felfedezte a magyar természetjárás elhivatott támogatóját. „Amikor először azt láttam, hogy a Videoton tulajdonosa, aki egybeesik a természetjárók elnökével, a futballmeccsek előtt egy kéktúrazászlót hordoztat körbe a stadionban, akkor nem voltam biztos abban, hogy nem lóg-e itt egy deszka, de a helyzet úgy fest, hogy a furcsa gondolatok és a kitartó emberek jutnak végül is eredményre. És az, hogy egy teljesen szokatlan módon, szokatlan módszerekkel – nyilván nemcsak Garancsi István maga, hanem még a munkatársai és sokan mások – úgy érezték, hogy mindenhol, ahol csak lehet, a természetjárást népszerűsíteni kell, ezt a kultúrát, ezt az életformát népszerűsíteni kell, végül is eredményt hozott.”

Sólyom László a bánáti bazsarózsát védte   Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Persze kellettek a közös élmények is. Azt tudjuk, hogy Orbán Viktor és Ga­­ran­­csi István kötélbarátok. De hogy hol köttetett ez a barátság, kevésbé ismert. Pedig a miniszterelnök elmondta a történetet a galyatetői turistaközpont átadásán 2015-ben:

„Én nem tartozom a természetjárók kemény magjához, de falusi legény vagyok, tehát van hozzá közöm. És jól emlékszem arra, hogy valamikor 2009-ben – néhány évvel és néhány kilóval könnyebben – a később oligarchává nyilvánított Garancsi Istvánnal egyetemben nekilendültünk, hogy megmásszuk Ausztria legmagasabb hegycsúcsát. Ahhoz meg kellett szállni egyszer-kétszer, ha az ember az egészségét megőrizve akarja teljesíteni ezt a feladatot, így a jó sorsom arrafele vitt, hogy két-három osztrák turistaházban is eltöltöttem egy-egy éjszakát. Akkor fogalmazódott meg ott, a beszélgetések során az a gondolat, hogy ha már csinálunk valamit a magyar természetjárásban, az nem lehet rosszabb színvonalú, mint amit az osztrákok csinálnak.”

A barátság eredményeképp 2014-ben elindult a Téry Ödön Program, amelynek részeként összesen 14 megye 40 turista- és menedékházát akarják felújítani: az első ötre több mint kétmilliárd forintot költöttek el, s jóváhagytak egy újabb egymilliárd forintos keretet. A miniszterelnök az elmúlt években többször is túrabakancsot húzott, részt vett az állami pénzből felújított Som-hegyi turistaház vagy a Báró Eötvös Loránd menedékház átadásán a Pilisben. Utóbbi eseményen azt mondta: nem normális, hogy egy miniszterelnök turistaházat ad át, de mivel ígéretet tett rá, elment. Más is kiderült: „Nem szeretem a félmegoldásokat, ha stadiont építünk, akkor az legyen olyan, ha Zeneakadémiát építünk, akkor az is, ha pedig turistaházat, akkor az olyan legyen, mint Ausztriá­­ban.”

A szakmát kérdezve lapunk arra jutott, valójában senki sem tudja, mire mennek el a hazai és az uniós támogatások. Miért kell felújítani olyan ingatlanokat, amelyekbe biztosan be sem teszi majd vendég a lábát, mert van a közelben jobb? ­Miért költünk olyanokra, amelyekről már most látszik, hogy veszteségesek lesznek? Mert az építésben van üzlet – állítják informátoraink. Galyatetőt például egy olyan vállalkozás tette rendbe uniós forrásból, amelynek igazgatóságában ott ül Garancsi István testvére.

Még az előző uniós programozási időszakban a regionális operatív programokból 2,7 milliárd forint jutott az országos kékkör turisztikai attrakcióvá fejlesztésére is, az eredményeket 2015-ben mutatták be. Felmérték és digitalizálták az országos kékkör 2665 kilométeres nyomvonalát, s betöltötték egy térinformatikai rendszerbe. Megújították és újrafestették a kékkör turistajelzéseit, csaknem tízezer, természetjárókat segítő információs, indító- és helyjelölő táblát helyeztek ki, 230 helyen építettek és újítottak fel kilátókat, turistaházakat, országos szolgáltatóhálózatot hoztak létre.

Garancsi István, a kötél- és természetbarát      MTI Fotó: Komka Péter

Sokan örültek a fejlesztéseknek, tapasztalt kirándulók szerint azonban nem egy hiba csúszott a megvalósításba, például sokszor egymásnak ellentmondanak a táblák, sőt akad, amelyik nem is oda vezet, mint ami rá van írva.

A természetjárók elnöke a Téry Ödön Program bejelentésekor utalt arra, hogy a turistaházak felújítása csak az első lépés a szabadidősporttal kapcsolatos beruházások sorában, hamarosan ugyanis egységes program indul a kerékpár-, a lovas- és a vízisportok létesítményeinek fejlesztésére is. Ez lett a Bejárható Magyarország Program (BMP). Bár menet közben az irányítás kikerült Garancsi Istvánék kezéből, s a szakszövetségek kapták a feladatot és a pénzt, de a program létezésében nagy szerepe van Garancsi Istvánnak.

A BMP öt, úgynevezett jármódot ötvöz: a természetjárást, a kerékpározást, a lovaglást, a túrakenuzást és a vitorlázást. A 2014–2020-as uniós támogatások terhére eredetileg 10 milliárd forintot kaptak a szakmai szervezetek, ám időközben 15,6 milliárd forintra emelték a korábban kétmilliárd forintban maximált elnyerhető összeget, és 2,5 milliárd forintot kifejezetten a Balatonra kell költeni. A program – abban a reményben, hogy valakinek sikerül összefogni a sok szálat – 2016-ban kormánybiztost is kapott a nagy kerékpáros hírében álló Révész Máriusz személyében. Ő felel a vízi-, a kerékpáros- és a lovasturizmus fej­­lesztéséért, az aktív táboroztatásért, a szabadidős vitorlázásért, a vándortáborokért, a kisvasutak és a sípályák fejlesztéséért. Ezek közül a vándortáboroztatás és a kisvonatozás különösen előkelő helyet foglal el a miniszterelnök szívében, így ezeken a területeken extra jól kellene teljesíteni. A program még nem zárult le, zajlanak a beruházások, így nem lehet tudni, mennyire hatékonyan költik el a pénzt a sportszövetségek.

A természetjárásban már megvalósult fejlesztésekkel Orbán Viktor miniszterelnök elégedettnek tűnik. „Ha megnézik a számokat, ha megnézik azoknak az embereknek a számát, akik igénybe veszik a szolgáltatásokat, akiket rávitt a lélek végül is, hogy kimozduljanak otthonról, és a természetjárás világához csatlakozzanak, ha megnézik az időközben megvalósult fejlesztéseket, mind azt mutatják a számunkra, hogy az elszánt, furcsa gondolatok emberei sikerre jutottak, és megnyitottak egy új fejezetet a magyar természetjárás történetében. Kéktúra, bicikliutak, turistaházak, kilátók, kisvasút…”

Más a helyzet Áder Jánossal. A köz­­társasági elnök érdeklődési köre ke­­vésbé szerteágazó, mint a miniszterelnöké, ő horgászni szeret, s érdekérvényesítő szerepe saját kedvtelése terén jóval nagyobbnak tűnik, mint anno Sólyom Lászlóé volt. Azt mondják, az ő szenvedélye ihlette a 2016 májusa óta érvényben lévő új halgazdálkodási törvényt, amely gyakorlatilag megölt egy szakmát azzal, hogy megtiltotta a kereskedelmi célú halászatot Magyarország élővizein. A törvényjavaslat benyújtója Szűcs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke volt.

Fotó: MTI

Néhány száz család élt halászatból, s hiá­­ba kiabáltak, hogy nem miattuk nem fognak elég halat a sporthorgászok, ez nem számított, hiszen velük szemben 350 ezer pecás állt. Pedig elmagyarázták anno, hogy miközben egy halász éves kvótája hat tonna hal volt, a szakma képviselői évente összesen kevesebb mint 2000 tonna halat fogtak ki az élővizekből, ellenben a horgászok által kipecázott mennyiség elérte a 4000 tonnát. Az ügy Strasbourgba került, itthon ugyanis hiába próbáltak kártérítést kérni a halászok.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint szép ez az ország, jól lehet benne élni. De ehhez fejleszteni kell a turizmust is, amire úgy kell tekinteni, mint az országépítés sajátos területére. „Általában az embereknek autópályák, vasutak, hidak meg múzeumok jutnak az eszükbe, hogyha országépítésről beszélünk. Márpedig ahhoz, hogy az ország valóban a mienk lehessen, hogy valóban úgy érezzük, hogy értünk van, az kell, hogy belakhassuk. Hogy a legtávolabbi pontját is elérhessük, ha el akarjuk érni, hogy ennek az országnak a természete is, természeti adottságai is a mi mindennapi életünk részévé válhassanak. Ezért jogos gondolat az, hogy az országépítésből nem maradhat ki a turizmus világa sem, nem maradhat ki a természetjárás világa sem.”

Vagyis a turizmusfejlesztés nemcsak a baráti vállalkozások tuningolására alkalmas, de politikai eszköz is, vízió a választó eléréséhez. Orbán Viktorról azt mondják, ő olyan országról álmodik, ahol a kisember kis pénzből is ki tud kapcsolódni. Mert az nagyon nem jó, ha a nép otthon ül és gondolkozik.

Széchenyi elvtárs, maga nagyon jól lő!

Javában tartott még a jegyrendszer, amikor a nemesi és vagyoni kiváltságok lebontását hirdető kommunista elit térítésmentes vadászjegyekkel vonulhatott az állami vadászterületekre. Majtényi György K-vonal című könyvéből kiderül, Rákosi nemcsak a munkában volt közveszélyes, hanem vadászként is: „Nem törődött vele, hogy nyúl vagy ember, ahol valami mozgott, oda lőtt.”

Az 1956 utáni vadászatokat a fegyelmezettség főként akkor jellemezte, ha jelen volt Kádár János, aki visszafogottságot várt el túlkapásokra hajló vadász elvtársaitól. A korábbi főúri területeken zajló vadászatok megszervezését a konszolidáció jegyében bürokratizálták, így jött létre 1964-ben tizennyolc alapítóval az Egyetértés Vadásztársaság. A pártfőtitkárt szerény tagként jegyzik a társasági évkönyvek, ám a mezőgazdasági minisztérium vadászati főosztályvezetőjén keresztül – akit K-vonal kötött össze az ország első emberével – Kádár döntött arról, milyen vadászatokat tartsanak. A kiemelt vadászatokért felelős főosztály pénzügyeseként tette meg első lépéseit Csányi Sándor is. A kegyvesztett, illetve nyugdíjazott pártembereket Kádár az „elfekvőnek” gúnyolt Barátság Vadásztársaságba száműzte, a fegyelmezetlen „családi vadászatokat” pedig úgy szüntette meg, hogy a káderifjakat és a „nimródhölgyeket” altársaságokba szeparálta. Az Egyetértés életéről a Ludas Matyi speciális különszáma tudósította a tagokat: a Fácán Matyi szerzői számára pontosan meghatározták, miből csinálhatnak viccet. Az egyes számú vadásztársaság évzáró vacsoráin rendszeres fellépő volt Hofi Géza, akinek poénjaira „még az Öreg is rá-rábólintott”.

Az állami vadászatok nem nélkülözhették a valódi szakértelmet. A hivatásos vadászok rendszereken átívelő tudásának becsatornázásán túl a deklasszált vadászó arisztokrácia menedékéül is szolgáltak a vadgazdálkodás – állambiztonság által szorosan megfigyelt – intézményei. Nemegyszer találkoztak is egymással a régi és új elit tagjai. Kádár egy fácánvadászaton például meggratulálta teljesítményéért „Széchenyi elvtársat”.

A vadászat fontos protokolláris és diplomáciai funkciót is betöltött. A külföldi vadászati kiállításokra kijutó funkcionáriusok kapcsolatokat építhettek, a Nyugat felé nyitó Kádárnak a nyugatnémet kancellár fegyvert ajándékozott, az 1971-es vadászati világkiállítás pedig nagyot lendített az országimázson. A szocialista országok, közöttük a szovjet vezetők magyarországi vadászatai alkalmasak voltak érzékeny ügyek megvitatására.

A vadásztatás révén fontos devizaforrásra is lelt a népköztársaság, amelynek vezetői már 1954-ben túltették magukat azon, hogy kapitalista államok polgárai „állig felfegyverkezve” szocialista földre lépjenek, hiszen „egy erős szarvasbika lelövéséért egy gépkocsi árát kaphatjuk devizában”. A témánál maradva: 1984-ben a Mercedes vezetőinek szervezett bérvadászat eredményeként tíz új autót vehettek kedvenc márkájukból az állami és pártvezetők. A korszak végét pontosan jelezte, hogy 1989-ben a Politikai Bizottság elrendelte az Egyetértés feloszlatását, egy évvel később pedig a már nyugdíjas Grósz Károly egy 1200-as Ladával érkezett utolsó zalai vadászatára.

Lakner Zoltán