Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatóján: Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk

2020. június 27., 12:39

Szerző:

Beszédet mondott szombat délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karának tisztavatóján. Orbán elmondta, Magyarországon más országokkal ellentétben nem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat, és arról is beszélt, hogy Magyarország "pénzügyei más, jómódú országokkal szemben rendben vannak"  - olvasható az MTI tudósításában. 

A közszolgálati egyetem végzős hallgatóinak tisztavatási ? 

Orbán szerint az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis:

Jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig a nagyvárosokon. 

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a "fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le", "az állam és a törvény kivonul az utcáról". 

Orbán szerint Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen, mert az ország pénzügyei ugyanis rendben vannak, gazdasága egészséges, az emberek tudnak és akarnak dolgozni, a növekedési tartalékok magasak.

Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk.

– mondta, majd biztosította az esküt tetteket arról, hogy ők sohasem fogják magukra hagyni az egyenruhásaikat, akiket megbecsülés, tisztelet, kiállás illet, mert "vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért". A miniszterelnök azt is mondta, hogy Magyarországon minden élet számít.

A közszolgálati egyetem végzős hallgatóinak tisztavatási ? A közszolgálati egyetem végzős hallgatóinak tisztavatási ünnepsége
Fotó: Koszticsák Szilárd

Elhangzott az is, hogy

Ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz a most esküt tettek elkötelezettségére, helyreállítására és becsületes munkájára.

A miniszterelnök beszéde elsősorban a közelmúlt eseményeinek fényében tűnik különösen érdekesnek, az Egyesült Államokban ugyanis éppen tombol egy, a beszéd elején is emlegetett erőszakhullám. A George Floyd halála miatt kirobbant tüntetések és zavargások központjában éppen a rendőri brutalitás, illetve a rendőri túlkapások állnak, melyek az Egyesült Államokban sokak szerint aránytalanul érintik a feketéket. 

A közszolgálati egyetem végzős hallgatóinak tisztavatási ? A közszolgálati egyetem végzős hallgatóinak tisztavatási ?
Fotó: Koszticsák Szilárd

A tiltakozási hullám nemcsak tömegtüntetésekhez vezetett Párizstól Washingtonig a rendőri erőszak és a faji egyenlőtlenségek ellen, hanem Európába is elhozott egy olyan kultúrharcot, ami az Egyesült Államokban már a 2010-es évek közepe óta tombol: a Black Lives Matter mozgalom aktivistái ledöntik és megrongálják azokat a köztéri szobrokat, amelyek szerintük az elnyomást jelképezik, Portlandban például már az első elnök, George Washington szobra is erre a sorsra jutott. De nemcsak erőszakos szobordöntések zajlanak: Nagy-Britanniában a munkáspárti vezetésű önkormányzatok, Amerikában pedig a demokrata irányítású városok és államok is sorra bontják le a problematikussá vált alkotásokat.