„Szorítani és odacsapni!” Orbán Viktor szerint a multik miatt drágulnak az élelmiszerek

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy szerinte a multik tehetnek az élelmiszerárak növekedéséről.

2023. július 28., 08:25

Szerző:

Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök a Kossuth rádió vendége volt péntek reggel. A kormányfő ma azt mondta, minden hangszeren játszik a kormány az infláció ellen és a rezsicsökkentésért, de „sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből. A nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek” – idézte a kormányfőt az Infostart.

„Az import élelmiszerárak növelése indokolhatatlan, elfogadhatatlan, ez egy nyerészkedés. Kihasználják az energiaárak emelkedését, hogy van mire hivatkozni. Erre elszaladnak Brüsszelbe és feljelentenek bennünket” – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette azt is, hogy „az árspekuláns multik összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal. 

”Állandóan jelen kell lennünk, szorítani és odacsapni" 

– ez szerinte a kormányzati jelszó ebben a helyzetben, idézte a miniszterelnököt a Blikk. Orbán Viktor kiemelte, hogy eddig 3 milliárd forintnyi büntetést szabtak ki a multikra.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök. 2023.07.14.)

 

Tegnap 15:37

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.