Orbán Viktor, aki ledöntötte a zsarnokságot

Orbán Viktor első nyilvános fellépésére az új évben múlt szombaton, Budakeszin kerítettek sort, ahol mellszobrot avattak a város egykori lakója, a tíz éve elhunyt Nagy Gáspár tiszteletére. Nagy Gáspár elismert költő volt, a nyolcvanas években írott versei miatt figyelte az állambiztonság, tíz éve halt meg, a városban könyvtárt neveztek el róla. A mellszoborállítást a Jobb Kor Polgári Egyesület kezdeményezte, Oláh Katalin alkotását Erkel Ferenc és Wass Albert mellszobrának közvetlen közelében, a Fő téren állították fel. Amit nem úgy kell elképzelni, mint az igazi főtereket; Budakeszi igazi átjáróház Budapest déli kijáróján, a Fő út kettészeli a várost, voltaképp egy hosszú és keskeny park az, ahová a kőszobrot állították. Ennek költségeit az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatta.

A városban napok óta téma volt Orbán látogatásának híre, igaz, a szilveszteri hangulat meghosszabbításaként a Fő térhez közeli kocsmák egyikében felmerült az az eshetőség is, hogy a miniszterelnök saját szobrának avatására érkezik. Szerencsére nem ez történt.

Fotók: Fekete István

A kora délutáni órákban kezdődött a sürgölődés, sorra érkeztek a rendőrautók, hármasával álltak meg a 22-es busz Andrész Cukrászda előtti megállójában és föntebb, az Erkel utcánál is, ahol egy kisebb szervízút fogja körbe a hosszú parkot. Megszámlálhatatlan sokaságú biztonsági ember kezdett céltalanul sétálgatni a szocreál művház és a német nemzetiségi óvoda közti járdaszakaszon, de ennek az volt az oka, hogy innen jól rá lehetett látni a szoboravatásra. Mondta is egy atyafi, hogy ő még ennyi fekete ruhás embert életében nem látott Budakeszin, pedig már majdnem hetven éve itt él.

Tíz perccel az avatás megkezdése előtt megérkeztek a tűzszerészek és színre lépett a készenléti rendőrség Hubertusz nevű 12 éves fekete német juhász kutyája, akinek a bombakeresés az eredeti szakmája, így most sem volt meglepő, hogy a köztéri padra elhelyezett koszorúkat akkurátusan körbeszimatolta. A közönség nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy bár eléggé veszélyes a világhelyzet, ezért nem árt az óvatosság, de Budakeszin mégsem akarja senki sem felrobbantani Orbán Viktort. A hőmérő higanyszála délután háromkor sem emelkedett mínusz tíz fok fölé, ami kissé hűtötte a költői hevületet és az emelkedett megszólalókat arra késztette, hogy Nagy Gáspár életművétől távolabbi motívumokat is használjanak. Bár, ha azt vesszük, Orosz István grafikusművész (nem akárki, ő a híres Tovariscsi, konyec plakát alkotója) még erre a helyzetre is talált Nagy Gáspár-idézetet: „Jöjjön a fagy, melegítsen!” – mondta a grafikus, és föltette a kérdést:

– Megrajzolja-e a szobor a maga varázskörét? Közvetítheti-e azt az összetartozás-érzést itt, Keszin, széles e hazában és messze mindenütt, ahol magyarok élnek, azt, amit a költemények sugároznak?

Sajnos nem volt idő ott helyben megadni a választ a kérdésre (félő, hogy a nemek győztek volna), mert következett a várva várt attrakció. Szó szerint így történt:

– Pontosan nem tudom, hogy mikor találkozott miniszterelnök úr Nagy Gáspárral – kezdte a ceremóniamester –, de ’89. június 16-án a Hősök terén bizonyosan. Gyermekeink már a történelemkönyvekből is tudhatják, hogy mindketten jelentős szerepet vállaltak a zsarnokság ledöntésében, egyszerre merték kimondani mindketten, hogy „Ruszkik, haza!” Mikor felkértük miniszterelnök urat, hogy tiszteljen meg minket a költő szobrának avatásán, azonnal és gondolkodás nélkül igent mondott. Köszönjük, miniszterelnök úr! (Taps.)

Fotó: Fekete István

A „miniszterelnök úr”, aki az őt védelmező személyekhez hasonlóan vékony, hosszú, fekete télikabátot viselt, amit spenótzöld sállal színesített, fejébe kalapot húzott. Beszédét így kezdte:

– Kell lennie valaminek az elszántságon túl, ami ennyi embert rávesz, hogy szombat délután a farkasordító januári hidegben önként kockáztassa a fagyhalált. (Nevetés.) És mindezt egy szobor felavatása érdekében. Az elszántságon túli valami pedig maga a szeretet. Szerettük Nagy Gáspárt, ezért vagyunk ma itt. Emléke legyen áldott.

Orbán Viktor, aki jelentős szerepet vállalt a zsarnokság ledöntésében, idézeteket épített beszédébe A Fiú naplójából című versből, „ezzel Nagy Gáspár – mondta – a nyolcvanas évek derekán elevenébe talált az akkor harmincéves Júdásfa árnyékában hűsölő elvtársaknak”. Az ’56 elhallgatásáról szóló poézis (amely miatt bezúzták s Tiszatájat ’86-ban és kirúgták a szerkesztőket – R. L.) mélyreható ismeretéből arra lehetett következtetni, hogy Orbán Viktor nem csupán a futball, az árvízi védelem, a migránsválság, a társadalmi újraelosztási gyakorlat és a sajtószabadság nagy barátja, de felettébb otthonosan mozog a költészet világában is. „Szelíd hajthatatlanságával széttörte az októberi tavasz hőseiről gyártott kommunista hazugságokat”, mondta Nagy Gáspárról, aki Vas megyei szegénycsaládból indult, és pályája végén csaknem harminc évig élt Budakeszin. Orbán Viktor pontosan tudta, hogy „két évtizeden keresztül 23 ügynök leste minden egyes mozdulatát”. A történelem igazi veteránjaként azt is elmondta, „azóta már mindannyian megértettük: a végelgyengülés felé araszolgató gulyáskommunizmus okkal tartott az ő tetemre hívó szavaitól. Amikor megmondják az igazságot és megadják a végtisztességet az ’56-os forradalom szabadságharcosainak, ott és abban a pillanatban orra bukik és megsemmisül a magyar kommunista rendszer.”

Fotók: Fekete István

A hallgatóság epedve várta, hogy a nagy idők tanúja aktuálpolitikai iránymutatást is adjon, egy ősz úr a sokaságból a beszéd után arra biztatta, hogy tanítsa móresre az Európai Uniót.

– Mielőtt lelepleznénk ezt a szobrot – mondta Orbán –, fontos lenne, az ő szavaival élve, valami szabadítót mondani. Valamit, amit azoktól a költőktől tanulhatunk, akik hozzá hasonlóan Petőfi rendjéhez tartoztak. Akik a ma oly divatos, egynémely országban kötelező politikai korrektséget a hamis próféták legfőbb ismérvének tekintették. Ma velük együtt kérdezzük, s mindennap egyre sürgetőbben, hogy vajon mi lesz hazánkkal. Ezzel a boldogtalan, farizeusi Európával. Amely cinkos lelkiismeretét modern mesékkel csitítja, miközben sorsa csak egy szalmaszálon függ. És Nagy Gáspártól jön a felelet: „A remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való.” És a szobor püspöki megszentelése előtt kenetteljesen megismételte: „Emléke legyen áldott!”

A lepel lerántása után a jeles vendég – akinek nyilvános szereplései megritkultak az elmúlt években – feloldódott a tömeg szeretetében. Kezet fogott Spányi Antal fehérvári megyés püspökkel, Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével, Csutoráné Győri Ottilia budakeszi polgármesterrel, majd kalapját fejébe nyomta, és népes kíséretével átment a Fő úton. A rendőrség előtte mindkét irányból lezárta a forgalmat, állt a kocsisor, Hubertusz kutya félrefordított fejjel a földre parancsolva figyelte, hogy a zsarnokság ledöntője, aki személyesen zavarta haza az oroszokat, hogy rá húsz évre lenullázza a demokráciát (Nagy Gáspárral szólva: „Ki az aki az utolsó oázis minden friss vizét kiitta? Dögölhetett a tevecsorda!”), eltávozhasson. Megadóan és türelmesen nézte a nép, miként megy át az úton őrzött páncélautójához az országot saját rímeihez igazító, fekete kabátos miniszterelnök.