Orbán Viktor a közérdek kifejezés kisajátításával az egész világ előtt beismerte, hogy egyeduralomra tör Magyarországon

„A közérdek a hatalom szájában mindig önkényes célkitűzést jelent, mely magában egyaránt lehet áldás, ötlet, erőszak vagy átok. Ha a hatalom a hivatallal és az élettel nincs jól rendezett organikus kapcsolatban, akkor célkitűzéseinek a közérdekűsége és eredményessége akkor is eleve kétséges, ha maguk a célkitűzések helyessége elvileg nem vitás.”

Az idézet Bibó Istvántól származik, aki a Jó közigazgatás problémája című tanulmányában azt feszegette, mikor képes a hatalom valóban a köz érdekét szolgálni, hogyan alakítható az egyén magánérdeke, sok-sok egyén magán érdeke a köz szolgálatába, vagy például mikor visszaélésszerű a közérdekre hivatkozás.

Aligha gondolhatta Bibó, hogy a róla elnevezett jogi szakkollégium egyik leghíresebb tagja egy napon ezzel a kifejezéssel magyaráz meg, pontosabban ez alá ránt be egy hatalmi cselekvést, amely kizárólag magánérdeket szolgál. Orbán Viktor egykori szakkollégista ugyanis kormányhatározatban minősítette nemzetstratégiai jelentőségűnek a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány összeolvadását. A miniszterelnök így vonta ki az ügyletet a legendásan éber figyelmű, alig szervilis Gazdasági Versenyhivatal hatásköre alól, sőt a Médiatanács óvó figyelmét is sikerülhet ezzel elterelni.

Bibó szakkollégisták – sokan vállalnak szerepet ebben a médiaalapítványban

Fotó: Facebook/Bajkai István

Mindez azonban egyértelműen nem feleltethető meg semmiféle közérdeknek, bármit is nevezzen a mai politikai hatalom annak. Ennek az ügyletnek a kormányhatározatba foglalása annyit tesz, hogy a miniszterelnök legalizálni kívánta azt: Orbán Viktor és köre egy 20 millió forintnyi törzstőkével alapított cégbe 30 milliárd forintra értékelt vagyont vittek be úgy, hogy később sem ellenőrizni, sem piaci versenyhelyzetét törvényes keretek között tartani, sem pedig az esetleges jövőben közpénzes haszonszerzését kontrollálni ne lehessen. A monopolhelyzetű médiamamut, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány egy alaposan előkészített kormányzati szándék mentén befolyásolja majd a magyar nyilvánosságot, egyúttal torzítja a magyar sajtópiacot.

Információink szerint úgy, hogy az Orbán-kormány olyan jogszabály megalkotását tervezi, amellyel nonprofit társaságokra korlátozza azokat a médiaműhelyeket, amelyekben állami hirdetések megjelenhetnek.

Mindezt azonban a magyar és nemzetközi jognak megfelelően nem lehet megtenni.

Már csak azért sem, mert az újdonsült médiaalapítvány, amelynek nemrég összesen tíz médiavállalkozás ajánlotta fel kizárólagos, illetve többségi tulajdonjogát ellentételezés nélkül, már az eddig állami bevételekkel sem tud elszámolni. A konglomerátum pedig, amelynek kuratóriumi elnöke Liszkay Gábor – az eddig Mészáros Lőrinc kezében lévő Mediaworks kiadó vezérigazgatója –, kuratóriumi tagja pedig Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Orbán-család volt ügyvédje, Szánthó Miklós, az Orbán-kormány által finanszírozott Alapjogokért Központ elnöke, valamint Varga István jogász, aki 2014-ig a Fidesz parlamenti képviselője volt, szintén erőteljesen kötődik személyesen Orbánhoz. Mindez a piac egyértelmű torzításának szándékát, sőt, a hatalommal való visszaélés gyanúját is felvetheti.

Ezért Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával szentesítve egy szerdai kormányrendelet azt a magánüzleti tranzakciót, amely által Mészáros Lőrinc médiabirodalma, valamint az Origo hírportál és a Magyar Idők kiadója feletti irányítás a Liszkay Gábor vezette Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kezébe került, hirtelen nemzetstratégiai jelentőségűvé emelt. Ezzel pedig megszűnt annak a lehetősége, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), illetve a Médiatanács vizsgálhassa az egyesülés versenyjogi érvényességét.

Később a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte: a kormányrendelet „kiemelt indoka, hogy közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához". Ezt a célt tűzte ki alapító okiratában az alapítvány, és „külön támogatandó, hogy ezt nem profitszerzési célzattal, hanem nonprofit alapon kívánja megvalósítani".

A közleményben elfelejtették megemlíteni, hogy 2010 óta lényegében zéró állami hirdetést kapnak a független, a Fidesz által balliberálisnak minősített napi-, és hetilapok, azonban a kormánypárti médiaalapítványhoz sorolt médiumokat tízmilliárdokkal tömték ki, sőt sokszor közpénz-hátterű befektetésekkel jutottak ezekhez a médiumokhoz. Ráadásul ezeknek a sajtóorgánumoknak a munkatársai nyíltan vállalják párt iránti elkötelezettségüket, így az objektív tájékoztatás alapvető feltételeit sem hajlandóak teljesíteni.

Ebből márpedig egyértelmű, hogy közérdekről is szó sem lehet. Ezt erősíti a bibói közérdek fogalom is, ami szerint a közérdek

a társadalom egészének a közös érdeke, mely optimális esetben az egyének vagy a csoportok együttérzésen és esélyegyenlőségen alapuló önkéntes megegyezése a társadalom működési szabályairól, valamit az életfeltételek fenntartásával felmerülő gondok megoldásáról.

A közérdek akár egyéneiben, akár a társadalom különböző közösségeiben megfogalmazva, a köz ügyéhez a legközelebb áll, de valami tagolatlan, körvonalazatlan, sok szubjektív elemtől és pillanatnyi behatástól érintett értékelés. Persze a társadalom által hangoztatott közérdek eleve magánérdekképzetek összegeződéseiből születik meg, ám ez a már-már üres, jelentés nélküli fogalom rendszerint feltűnik a jogi kérdésekben, a törvények indoklásában, a hatalomgyakorlásban, vagy akár az alapvető kormányzati, politikai intézkedések alapjogi vizsgálatában.

Balázs Zoltán A közérdek az alkotmánybíráskodásban című tanulmányának bonyolult jogi elemzésein keresztül éppen ezért egyértelművé válhat, hogy a közérdek kifejezés kisajátítása túllép a demokratikus hatalomgyakorlás keretrendszerén.  A szerző ugyanis egyfelől azt írja, hogy nem lehet könnyen meghatározni, mi „a közérdek tartalma, hiszen az mindig változó, bár nem feltétlenül gyorsan, hanem az, hogy ki határozhatja meg a közérdek tartalmát. A válasz első látásra egyszerű: az, aki a politika aktuális irányának meghatározására jogosult. Ez demokratikus rezsimekben formálisan a politikai többség, vagyis a politikai társadalmat kormányzó erő. A közérdekre való hivatkozás alakítja a politikai akaratot intézményi, kormányzati akarattá".

Mindez ugyanakkor mintha legitimálná azt, ahogyan Orbán a saját és köre egyéni magánérdekének szolgálatába állította volna a kifejezést. Csakhogy alig van olyan aktuális közérdek, amely ugyanakkor ne volna vitatható. „A vitathatóságot éppen az biztosítja, hogy a politikai akarat maga is folyton változik, így maga a közérdek az, aminek a révén a politikai konfliktusok értelmet nyerhetnek, amely körül a politikai viták jelentős része egyáltalán zajlik."

Márpedig az alkotmánybírósági gyakorlat – még a testület jelenlegi összetételével is – azt mutatja, hogy a közérdek fogalma – noha szó szerint csak a tulajdon kisajátításának módjával kapcsolatban szerepel –

„az alkotmány – az íratlan is! – a teljes jogrend preambulumának, közérdekszerűsége bizonyításának vagy igazolásának tekinthető". Magyarán a magyar jogrendszerben az alaptörvény jelöli ki, hogy mit tekinthetünk közérdeknek.

Az márpedig – noha ez még változhat – nyilvánvaló, hogy a kormány által megjelölt célok nincsenek összhangban az alaptörvényben jelenleg foglalt közérdekkel. A a Magyar Újságírók Országos Szövetsége állásfoglalásából ugyanis már kiderült, jogi vizsgálatuk szerint ez a lépés törvénytelen, és súlyosan sérti a pártatlan és sokszínű tájékozódás biztosításának alkotmányos követelményét, valamint a média- és a versenytörvény tételes előírásait, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

A testület álláspontja az, hogy a szabad és független tájékoztatás az ország összes állampolgárának érdeke, ellenben a mindent maga alá gyűrő pártsajtó-cég megteremtése nem közügy, sőt, ellentétes a közérdekkel. Éppen ezért az Orbán által megjelölt, valójában magánérdek nem írhatja felül a szabad tájékozódás illetve tájékoztatás alkotmányos garanciáit.

Az ugyanakkor az elmúlt évek következtében aligha kérdés, hogy az Alkotmánybíróság Orbán Viktor rendeleti, vagy a társadalmi többség alaptörvényben foglalt érdekét tekinti majd előbbre valónak. Ettől függetlenül Orbán szembeállította egyéni érdekeit a köz érdekeivel, immáron papíron, aláírt kormányhatározat formájában. Ezzel világnyilvánosság előtt felvállalva autokratikus ambícióit. Ezt ugyanis nehéz lenne másként értékelni, mint hatalommal való visszaélésnek, s a demokratikus hatalomgyakorlás határain való áthágásnak.