Orbán személyesen is bedobta magát a hódmezővásárhelyi kampányba
Beszállt a hódmezővásárhelyi kampányba maga Orbán Viktor is: fogadta az időközi választáson induló fideszes polgármester-jelöltet, Hegedűs Zoltánt, és Lázár János miniszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével együtt fotózkodott:

vette észre a hvg.hu. Korunk legnagyobb magyarjai az Otthon Hódmezővásárhelyen című lapot nézegetik kedvtelve, a fotó kommentárja így fest:
„Február 25. Hódmezővásárhely fejlődése nem állhat meg. Hajrá, Hegedűs Zoltán!"
Lázár szűkebb pátriájában, a hagyományosan jobboldali Hódmezővásárhelyen a fideszes alpolgármester, Hegedűs Zoltán és a teljes ellenzék által támogatott független Márki-Zay Péter verseng a a városvezetői posztért. Márki-Zay esélyeit Hernádi Gyula függetlenként induló, az MSZP-ből nemrég kizárt volt szocilalista politikus igyekszik rontani, amennyire csak tőle telik, információink szerint egyenesen Lázár köreiből kapott biztatást.
A mai hír szerint Lázár János fejenként 10 ezer forintot helyezett kilátásba város nyugdíjasainak húsvétra, azaz már a bőven polgármester-választás utánra, de még éppen pár nappal az országgyűlési választás elé.