"Orbán nyilatkozatai Grósz Károly utolsó beszédeit idézik"

Orbán Viktor nyilatkozatai Grósz Károly utolsó idejében tett megszólalásaira hasonlítanak - mondta Petschnig Mária Zita az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa szerint Orbán Viktor parlamenti beszéde egy lakossági fórumon sem állná meg a helyét.

2012. szeptember 11., 21:35

Semmi sem „oké” a magyar gazdasági helyzetben. A régió országai között, amelyek szintén ki vannak téve az Európai Unió válságának, egyedül Magyarországban van gazdasági visszaesés - mondta Petschnig Mária Zita. A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa szerint Orbán Viktor hétfői beszéde egy lakossági fórumon sem állná meg a helyét, és az a valóság, amiről a miniszterelnök beszélt, csak két ember fejében létezik: az övében és Matolcsy Györgyében. Petschnig elmondta: a 2008-as IMF-megállapodás elhárította a legnagyobb veszélyt, az ország gazdasági működésének összeomlását.

A kormánypárti politikusok nyilatkozatai azt szeretnék leplezni, hogy mindenképpen szükség van az IMF-megállapodásra, mert a remélt keleti gazdasági kapcsolatok nem jöttek létre, fogalmazott a szakember, aki szerint Orbán Viktor nyilatkozatai Grósz Károly utolsó idejében tett megszólalásaira hasonlítanak, nincs köztük összefüggés, és nem törődik azzal, hogy amit kimond, annak mi lesz a következménye.