Orbán népszavazásának bojkottjára buzdít az Együtt
Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, mert valójában nem a betelepítési kvóta, hanem Európa ellen akar népszavazást – állítja az ellenzéki párt. Az, hogy a Kúria zöld utat adott a kvótareferendumnak, az Együtt szerint nem más, mint a magyar jogállam maradékának meggyalázása.
A Kúria keddi
döntése szerintlehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat.A kormány által kezdeményezett és most jogerősen hitelesített népszavazási kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A kormány képviseletében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nyújtotta be a népszavazásra javasolt kérdést hitelesítés céljából az NVB-hez, amely február 29-én hitelesítette azt.
A hitelesítő határozattal szemben négy
felülvizsgálati kérelemérkezett a Kúriához magánszemélyektől, illetve politikai párttól. A bíróság a jogorvoslati kérelmeket egységes eljárásban bírálta el, és kedden meghozott végzésében helybenhagyta az NVB határozatát, mert megállapítása szerint a felülvizsgálati kérelmek nem voltak megalapozottak.Az Együtt szerint szégyenletes döntést hozott a Kúria. „Állásfoglalása nem más, mint a magyar jogállam maradékának meggyalázása. Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, mert valójában nem a betelepítési kvóta, hanem Európa ellen akar népszavazást. Ezt pedig ma a Kúria törvényesítette. Orbán Viktor putyini kottából énekel, és Magyarország kimaradását készíti elő a 2020 után tovább egységesülő Európai Unióból” – írják.
Az ellenzéki párt szerint a hatályos jogszabályokkal és az évtizedes magyar joggyakorlattal ellentétes, hogy egy olyan kérdésben írjanak ki népszavazást, amely nemzetközi szerződést érint és nem egyértelmű.
„A Kúria érvelése felháborító, mert elfogadja létezőként a kötelező betelepítési kvóta orbáni hazugságát, amely semmilyen európai norma alapján nem létezik. Az Együtt álláspontja szerint ez a népszavazási kérdés érinti az Európai Unió és Magyarország szuverenitási viszonyait, ezért is törvénytelen. Az Együtt a népszavazási részvétel bojkottjára buzdít minden magyar polgárt, és mindent elkövet azért, hogy Orbán Viktor Európa-ellenes népszavazása eredménytelen legyen” – zárul az Együtt közleménye.