Orbán most hazaküldheti Kósát, hogy „ott húzza ki a nyugdíjas évekig”
A Debreceni Egyetem tanévnyitójának kiemelt vendége és szónoka volt Kósa Lajos fideszes politikus. Amikor Kósa Debrecen polgármestere volt, rendszeresen köszöntötte városában az elsőéves egyetemistákat. 2014 óta már nem a cívisváros vezetője, jelenleg kormányzati tisztsége sincs (az előző ciklus utolsó időszakában tárca nélküli miniszterként felügyelte a megyei jogú városok fejlesztését – a szerk.), a Debreceni Egyetem szeptember 9-i ünnepélyes tanévnyitóján mégis szerepet kapott.
Az esemény legelején a notabilitásokat köszöntő felsorolásban – ami összesen négy és fél percig tartott, oly sok kisebb-nagyobb méltóság volt jelen – másodikként említették Palkovics László innovációs miniszter után.
A cívisvárosi közéleti pletykák szerint nem véletlen, hogy a város egykori polgármstere nyitotta meg a tanévet: a Magyar Narancs több forrásból úgy értesült:
a jövő évi önkormányzati választásokon a Fidesz megint Kósát jelölné a debreceni polgármesteri posztra.

A helyi ügyekben rendszerint tájékozott Facebook-oldal, a Debreciner pedig egyenesen azt írja: Kósát a Fidesz-vezetés
„hazaküldi Debrecenbe, hogy ott húzza ki a nyugdíjas évekig”.
Kós Lajos a Debreceni Egyetem tanévnyitójának felszólalói között
Fotó: Facebook/Kósa Lajos