Orbán: Magyarország erősebb, mint volt

Új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A rádióban a kormányfő azt mondta: Magyarország erősebb, mint volt, de még egy-két év munkája szükséges ahhoz, hogy magyar gazdaságpolitikai sikertörténet legyen Európában.

2012. május 25., 09:17

Új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kérdések közül a kormányfő példaként említette a méltányos tehermegosztás ügyét, amellyel kapcsolatban felidézte a 2010-ben kivetett bank- és válságadót - írta a

Híradó hírportálja.

"Miután lejárt a három év, most ismét el kell döntenünk azt a kérdést, hogy ezek csak egy átmeneti válságintézkedésnek voltak-e tekinthetőek, vagy pedig azt akarják a magyarok, hogy hosszabb távon is mindez maradjon része a magyar közteherviselés rendszerének. Én az utóbbira fogok szavazni, amikor kitöltöm a kérdőívet" - fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy mennyit befolyásolnak majd a kérdőívek, hiszen a jogszabályok egy része már átment a parlamenten, azt válaszolta: "részben átmentek, részben nem, részben majd új jogszabályok következnek belőlük".

A 16 kérdésből álló konzultációs íveket várhatóan kedden kezdik kiküldeni a mintegy nyolcmillió nagykorú állampolgárnak. Ez már a negyedik konzultáció - jelezte Orbán Viktor, emlékeztetve az új alkotmánnyal, a szociális kérdésekkel kapcsolatos konzultációra, valamint a nyugdíjasokkal folytatott egyeztetésre.

"Ezen túl vagyunk" - nem fontos az adatvédelem

Azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés hétfői döntése nyomán az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség az ezeket tartalmazó nyilvántartásból, a kormányfő azt válaszolta: "az elmúlt húsz évben - nyilván a kommunista diktatúra reflexeiből fakadóan, talán helyesen is - egy alapvetően védekező jellegű adathasználati szabályozás érvényesült Magyarországon, amely szerintem jól védte az állampolgárok jogait; ilyen diktatúrákkal a hátunk mögött meg az emlékezetünkben ez indokolt is".

Hangsúlyozta azonban, hogy "ezen túl vagyunk", ezért az adatvédelemnek ma már azt a szempontot is figyelembe kell vennie, hogy "a kapcsolatba lépés, az érdeklődés, az adatok tárolása, a konzultációk" pozitív dolgok, amelyek segítenek a jövő alakításában, így szerinte nem tiltani, hanem inkább támogatni kell ezeket.

A korábbi, szociális konzultációval kapcsolatos adatvédelmi vitákról szólva Orbán Viktor közölte: nem tartotta ezeket komoly vitáknak. Aki úgy gondolja, hogy nem akarja kitölteni a kérdőívet, ha nem akar többé ilyet kapni, az majd nem válaszol - mondta.

Az EU-ban viselkednek, nahát

Az európai vezetőkről ugyan Európában nincsenek mindenhol jó véleménnyel, de kétségtelenül iskolázott, viselkedni tudó emberek, akik így nem ugrottak egymás torkának, mesélte péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor az EU vezetőinek csütörtök hajnalig tartó brüsszeli informális csúcstalálkozójáról - írta az

Index.

A magyar miniszterelnök szerint nem igaz, hogy a szigorú fiskális politika és a növekedéspártiak összecsapásáról volna szó, mert mindenki úgy vélte, hogy egyik sem lehetséges a másik nélkül. A Brüsszelben felmerült témákkal kapcsolatban jelezte, hogy Magyarország nem híve annak, hogy Brüsszelnek saját bevételei legyenek. Azaz sem az európai tranzakciós illetéket, sem az eurokötvények kibocsátását nem támogatja.

Orbán a növekedési paktumnak sem híve, szerinte az nem tudja felváltani a fiskális paktumot. Legfeljebb a fiskális paktum kiegészítésére van lehetőség.

Return of the Bástya elvtárs

"Legfontosabb a szerénység, a magyar gazdaság még sérülékeny" – felelte a miniszterelnök arra a riporteri felvetésre, hogy az európai vezetők milyen magyar gazdasági megoldások iránt érdeklődtek. Igaz ugyan, hogy szerinte is "minden más ország intézkedései között megjelentek" azok a magyar ötletek, amelyek elsőre "tüzes ellenállást váltottak ki", de "egyelőre a szerény mértéktartásnak van ideje".